A Dell és a Foxcon Group-al egy Windows Mobile alapú smartphone fejlesztésén dolgozik. Egyenlőre egyik fél sem tett közzé bármiféle információt az új telefonokkal kapcsolatban. A Dell részéről logikus lépésnek tűnhet ugyan, hogy érdekeltségét a smartphone-ok piacára is kiterjessze, ugyanakkor ahhoz, hogy az iPhone-al képesek legyenek felvenni a versenyt, olyan fejlesztésre van szükségük, ami számos kritériumnak meg kell feleljen.
Azért az elmondható, hogy a gyártótól nem áll olyan távol a feladat, hiszen komoly hagyományokkal bírnak a mobilplatformok fejlesztésében. A Dell esetleges diadala egyben a Microsoft-é is lehet, mivel telefonjuk Windows-alapú készülék lesz, amennyiben pedig a próbálkozás sikeres lesz, az komoly lökést adhat a Microsoft mobil operációs rendszerének is. A siker záloga a külső megjelenés, a praktikum, és az innovatív tartalom lehet.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteA Dell megoldásáról még nem is hallottam. Ezért jó, hogy visszaolvasok a hírekben, nagyon sok mindent megtudni 🙂