Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai napon az Iceberg Interactive kiadó bejelentette, hogy gőzerővel folynak a munkálatok a Last Half of Darkness: Tomb of Zojir címet viselő produktum életre keltésén és ha minden az eredeti terveik szerint alakul, akkor már nagyjából egy hónap múlva a boltok polcaira kerülhet a szoftver. A matéria fejlesztését a WRF Studios csapata végzi, ráadásul úgy tűnik nem is akárhogyan, mivel a képeket elnézve levonhatjuk azt a következtetést is, hogy sikerült megteremteniük egy olyan misztikus és horrorisztikus atmoszférát, amelytől a gyengébb idegzetű felhasználók valószínűleg csak lápafény mellet mernek majd játszani a programmal.
A történetünk a misztikus Isle of the Dead szigetén indul, ahol régebben egy hatalmas vagyonnal kecsegtető, mágikus védelemmel felvértezett kincs volt elrejtve egy ősi templom mélyén, a néhai Zojir uralkodó sírkamrájában, amelynek sötét átka egy sikertelen lopás kísérlet miatt a derék helyi lakosok fejére szállt, aki emiatt nem tudják már élni a korábban megszokott, nyugodt hétköznapi életüket és jobb híján nem tehetnek mást, mint várnak egy mindenre elszánt kalandorra, aki fényt derítve a titkokra, megszabadítja őket szenvedéseiktől.
totyak
15 éve, 2 hónapja és 5 napjaHohó, ez nekem való 😄 Csak nem szeretek borzongni, de azért valahogy csak leküzdöm.
lilith
15 éve, 2 hónapja és 5 napjaJó kis játék ez! 🙂
dorcika
15 éve, 2 hónapja és 4 napjaNem túl hátborzongató, de egy próbát megér 🙂