Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Studio Wildcard csapata bejelentette, hogy már nem kell sokáig várni az ARK: Survival Evolved következő kiegészítőjének érkezésére, az Aberration címre keresztelt expanzió ugyanis december 12-én roboghat be közénk. Az új dátum természetesen keserédes annak fényében, hogy eredetileg októberre ígérték a készítők a második nagy bővítmény premierjét, amely rengeteg újdonságot hoz magával, így többek között például egy halom közlekedési lehetőséget, aminek részeként wingsuittal repkedhetünk, sziklát mászhatunk és köteleken csúszkálhatunk.
Persze egyáltalán nem lenne teljes az Aberration bővítmény, ha nem érkezne vele együtt egy halom új dinoszaurusz is, amelyek között igencsak különleges, idegen teremtményeket is találhatunk majd. A bővítmény várhatóan 20 dolláros áron, tehát cirka 5500 forintért lesz megvásárolható.
direktor
8 éve, 1 hónapja és 3 heteMég az alapjátéknak sem álltam neki, de megsasolom.
totyak
8 éve, 1 hónapja és 3 heteJó címet adtak a kiegnek, rögtön valami csúnya dolog ugrik be róla.