Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Lassan, de annál biztosabb lábakon halad előre a Dead Space 2 a kijelölt úton, amely rögös ugyan, de számtalan szép pillanattal örvendeztetett meg minket a múltban, elég csak a tonnányi képre, az érdekes információkra, illetve arra a vidám hangvételű fejlesztői naplóra gondolni, amely néhány héttel ezelőtt futott be szerkesztőségünkbe. A hétvége folyamán azonban ismét közelebb kerültünk a célhoz, lévén a PAX rendezvényen megtartott Electronic Arts konferencián levetítették az első Dead Space 2 gameplay felvételt, amely rövidke ugyan, de legalább bárki számára elérhető, megtekinthető.
Nem mellékesen pedig komoly vízválasztó szerepet is betölt a mozgókép, amelynek a néhány másodperce alatt kiderül, hogy vajon a szinte tökéletes első epizód után merre kívánja továbbhajtani a sorozatot az Electronic Arts. Bár ez a néhány pillanat lényegesen kevés a teljes összkép kialakításához, annyi már most biztos, hogy Isaac kalandjai komolyan felgyorsultak, ami reméljük nem azt jelenti, hogy eltűnnek a játékból a klausztrofóbikus, ajtó előtt félős, bárhonnan ránk törhető szörnyek által gerjesztett momentumok. Ugye azt ti sem szeretnétek? Az első videó ettől függetlenül is kötelező darab, reméljük hamarosan a hivatalos debütáló gameplayt is átnyújthatjuk nektek.
shade
15 éve, 10 hónapja és 2 heteHm, nemrosz!