Tekintve, hogy Németország fején minduntalan ott terem a 30 kilós vaskalap, amint valahol kiserken a vér vagy felüti fejét az erőszak, nem lenne csoda, ha ők lennének az egyetlen ország, akik túlélnék a zombi-apokalipszist – hisz egész egyszerűen nemet mondanának nekik a határon. Éppen ezért a Techland meglepetése nem volt őszinte, amikor némethonban betiltották alkotásukat, a Dead Island-et.

„Nem volt váratlan” – nyilatkozta a Techland. – „Németországnak egyedi előirásai vannak a videojátékokkal és az erőszakkal kapcsolatban, az ipar pedig csak annyit tehet, hogy fejet hajt.”

„A Deep Silver és a Techland már az elejétől fogva tudatában volt ennek az eshetőségnek.”

A helyi, fiatalkorúak érdekeit védő, média-központú szövetségi hivatal (BPJM) a „B listán” helyezte el a Dead Island-et, mely által az a „fiatalkorúakra veszélyes” terméknek minősül. Ezt a listát többnyire a náci vonatkozású, valamint a brutális kínzási jeleneteket tartalmazó matériák uralják; minősítésüknél fogva pedig tilos velük kereskedni az ország határain belül.

Hogy pontosan milyen „vádak” alapján is került a Dead Island a médiatermékek eme börtönszigetére, azt Németország egyelőre nem ismertette. Vajon a majdani Dead Island film is hasonló bánásmódban részesül majd?