Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sega a mai napon pontos dátumot firkantott Mario és Sonic újabb olimpiai kalandjai mellé. A Mario & Sonic At The Olympic Winter Games október tizenhatodikán áll rajthoz és a japán játékóriás reményei szerint sikeresen öregbíti majd az első rész fantasztikus sikereit. A két egykori vérre menő rivális mellé ezúttal is számos ismerős csatlakozik majd a két univerzumból, a Sega-éból és a Nintendo-éból egyaránt.
Az újabb rész lényegében nem változik, olimpiai versenyszámokban kell győzedelmeskednünk a többiek felett, annyi különbséggel, hogy az eddigi nyári sportok most télire cserélődnek, így lesz bobozás, gyorskorizás, alpesi lesiklás, meg ehhez hasonlók. A produkció újfent a két aktuális Nintendo slágergépet veszi majd célba, tehát kapunk egyet a nagy tévénkre és egyet a zsebbe is, útravalónak. Mindkét konverzió rendelkezik multi szekcióval, plusz a Wii-nél munkába fogható lesz az oly népszerű Balance Board kiegészítő. Dátum megvan, látnivalókkal is rendelkezünk korábbról, már csak egyszerűen ki kell várnunk azt a nyavalyás október közepét.