Datálva a Star Ocean: The Last Hope International

2009. szeptember 17.
1.9211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Star Ocean negyedik részének PlayStation 3-as verzióját a héten leplezte a japán Famitsu magazin, megelőzvén ezzel a hivatalos bejelentést, amelyet a Square Enix utólag meg is tett végül, plusz elárulták a pontos megjelenési dátumot.
 

A Star Ocean: The Last Hope International beáll egy majd egy igen keménynek ígérkező időszakba, ugyanis február kilencedikén küldik harcba a tri-Ace addig kizárólag Xbox 360-on elérhető sci-fi, akció szerepjátékát, minden régióban, azaz szimultán launch-ot kap.

A plusz karakterek, a javított célzási rendszer és a fejlesztett menük már napokkal ezelőtt ismert jellemzői voltak a kissé felpiszkált, PlayStation 3-as konverziónak. Az angol és a japán mellé további, európai nyelvi opciókat is kap a Star Ocean: The Last Hope International, így találhatunk benne francia, olasz, német, illetve spanyol ajkú lehetőségeket. A korábbi, redmondi konzol verziójához írt bejelentésben elhangzott "kizárólag Xbox 360-on megvalósítható grafika és vizuális effektek" helyett az új szövegben már a "csodálatos grafika a Blu-ray-en keresztül" részlet olvasható. Tudnak ezek a marketingesek, ha igazán akarnak. Február kilenc...


Datálva a Star Ocean: The Last Hope International - 1. kép

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások