Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nordic Games csapata pár héttel ezelőtt jelentette be, hogy még a harmadik rész előtt elkészítik a Darksiders II felújított, újgenerációs konzolokra szánt változatát. Hogy mégis mekkora különbség lesz az előző generációs változatok, és az újak között? Erre kívántak válasszal szolgálni az alábbi hat képkocka által, amelyeknek köszönhetően megtekinthetjük, hogy miből lett a cserebogár.
A Darksiders II Deathinitive Edition egyébiránt a megszépült grafika mellett rengeteg extra tartalommal is kecsegtet majd – a korábban megjelent DLC-k által -, de a készítők a játékmenetet is finomhangolták egy kicsit a teljes összkép érdekében.
ryuthestar
10 éve, 6 hónapja és 3 heteHát kövezzetek meg, de én a képek alapján egyáltalán nem érzem azt, hogy ezt most meg kéne vennem, mert húúú de jó. PS3-ra megvan, de 4-re biztos nem fogom megvenni. Fölöslegesnek tartom, persze aki nem próbálta annak biztosan jól jön.
rdave
10 éve, 6 hónapja és 3 heteLehet jobban jártak volna, ha ezeket a képeket nem adják ki, nem túl látványos a változás.
morph
10 éve, 6 hónapja és 3 heteÉs tényleg!!Minimális különbség,én vártam volna annyit ,mint például a last lófasznál volt. 🙂
teglasdavid
10 éve, 6 hónapja és 3 heteNagyon sok minden a különbség…
tommy
10 éve, 6 hónapja és 3 heteEbben én is egyetértek. Nem éri meg megvenni.
totyak
10 éve, 6 hónapja és 3 heteAhogy az előttem szólók, igazából én sem látom a nagy különbségeket.