Így a megjelenés után pedig rögtön két gameplay videót szabadítottak ránk a Darkest of Days emberei, amelyek a legjobb bizonyítékok a játék milyenségére. Újdonságokkal nem fogunk találkozni a látnivalók közben, ez szinte már most elkönyvelhető, az egyik videón megjárjuk a Polgárháborút, míg a másikon az első világháborúba kapunk bepillantást, persze nem úgy, ahogyan mi azt elsőre elgondoljuk. Mi, avagy a főhősök ugyanis a jövőből érkeztünk, tehát körülöttünk hiába futkároznak az emberek még elől töltős puskákkal, a mi kezünkben már egy nagy táras gépkarabély található. Az elragadó koncepció néhány kritikus szerint hagy maga után kívánnivalót a megvalósítást tekintve, ha azonban erre szeretnél rácáfolni, itt a remek alkalom, a két gameplay videóból minden kiderül.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem érkezett túl nagy hátszéllel a játékosokhoz az 8monkey Labs fejlesztésében készült Darkest of Days nevű alkotás, ami egy átlagos játék esetében talán egyenlő lehet az öngyilkossággal is, de az illetékesek itt talpra esett srácok, és minden lehetőséget megragadnak egy kis népszerűsítésért cserébe. Éppen ezért hozták nyilvánosságra a produktum kipróbálható verzióját, és bombázzák a szaksajtót különböző videókkal, hogy legalább ebben a formában forogjon a játék neve.
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteMost szereztem meg ezt a játékot és rohadt jó!!
😎😎😎😎😎😎
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 napjanyald ki vendég😕