Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hát igen kis barátaim, ez a reggel nem indulhatna sokkal szebben, hiszen három darab játék demója is elérkezett hozzánk. Bár kicsi csúszással ugyan, de végre megérkezett PC-re is a Pure kipróbálható verziója. Konzolra ugyan már egy ideje kinn volt, sőt már a játék is megjelent, de úgy gondolták a fejlesztők, hogy még megéri kiadni ezt a majdnem kettő egész gigabyte nagyságúra dagadt anyagot. A PC-s verzió demonstrációs anyaga nem tér el semmiben sem a konzolostól, arról pedig már kollégám írt, így keress vissza, ott mindent megtalálsz.
A második demó pedig ugye a címből is látható, ez bizony a Pro Evolution Soccer 2009, amit a FileFront jóvoltából letölthetsz magadnak és kipróbálhatod. A FIFA 09 után most összevethetjük a két rivális lényeges különbségeit, bár nem hinném, hogy sokan ezért szednék le az 1 GB méretűre sikeredett anyagot.
Harmadik kipróbálható anyagként pedig egy kicsit ismeretlenebb játék, a Kudos második epizódja tiszteleg, ami egy casual game és tulajdonképpen egy élet-szimulátort takar. Na ne gondoljon senki egy Sims-féle komolyabb húzásra, itt kicsit egyszerűbbre vették a figurát és főleg a karrier építésről szól a játék. Érdemes kipróbálni, kemény 30 MB-ot nyom.
Pure demó letöltése
PES 09 demó letöltése
Kudos 2 demó letöltése
nack
17 éve, 3 hónapja és 2 heteSziasztok. Mivel új vagyok nem igazán igazodom el. Segítene valaki,hogy tudnék egy jó kis akciójátékon játszani,😮
marco
17 éve, 3 hónapja és 2 heteHa kicsit pontosítod a kérdést, biztosan sokan fognak segíteni. Hol szeretnél játszani, milyen stílusú akciójátékkal, PC-n, konzolon, stb…? Fogalmazd át a kérdésed és tedd fel újra!
maniac
17 éve, 3 hónapja és 2 heteNem értem teljesen a kérdést… Először is telepítsd fel a játékot a gépedre, aztán ha akció játék, akkor általában a WASD gombokkal plusz az egérrel elboldogulsz…🙂 Ha letöltésre gondolsz, azt itt ne keress, mert nincs, ellenben ha kicsit feljebb lapozol a hírek között találsz mindjárt egy ingyen letölthető kicsit régi, de jó akciójátékot Area 51 néven… Jobbat nem tudok mondani… Maximum még azt tudom mondani, hogy gugli-ba beírod, hogy akciójátékok és rendelsz párat magadnak, amennyire futja a pénzedből…
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 hetejol vagytok csajok 😄😎🙂😉
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 napjajó a pes 09?
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 hetenem tudja-e valaki hogy hány mb a sims 2