Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi napon a Konami úgy határozott, hogy elcsúsztatja a Silent Hill: Downpour megjelenési dátumát, azonban úgy tűnik, hogy a csapat nem érte be ennyivel, még a tegnap esti órákban ugyanis bejelentették, hogy Európában biztosan csúszni fog a Metal Gear Solid HD Collection megjelenése is. A korábban novemberre várt csomag ugyanis sajnos csak 2012-ben kerülhet a boltok polcaira, méghozzá a fentebb említett horrorkalandhoz hasonlóan az esztendő második negyedévében.
Hogy a Konami miért hozta meg ezt a döntést, arról sajnos nem nyilatkozott a kiadó, ugyanakkor nem is nevezték csúszásnak az esetet, hiszen állításuk szerint soha nem jelentettek be hivatalos európai megjelenési dátumot a csomaghoz, ami részint igaz, hiszen az E3-on elhangzott novemberi premier az amerikai területekre volt érvényes. A Metal Gear Solid HD Collection egyébiránt a sorozat második és harmadik tagját tartalmazza majd, amely Japánban már november 23-án megjelenik. Nálunk azonban 2012 tavasza előtt nem várható a debütálás!
gymtonic74
14 éve, 3 hónapja és 1 heteNincs eleg lemez nyersanyag? Elvileg keszen van, ha europan kivul megjelenik az iden. Ugy latom, hogy europa a mostoha gyerek, a japoknal. Nem nezek tobb szamurajos filmet. Meg sutheted a PS3 eladasaidat, amerikaban. Itt a leg erosebb a gepuk. Kicsit tobb odafigyelest igenyelnenk. Azt hiszem, jogos a tobbes szam. Ejnye bejnye, lefejelne! 😕