Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Csúszik a Dungeons Siege III megjelenése, erről számolt be nekünk a mai napra virradóra a Square Enix brigádja, akik szerint az Obsidian fantasy akció-RPG-je nem képes tartani a korábban kijelölt ütemtervet, ezért néhány napos jégre tételt kell elszenvednie a játéknak, amely a korábbi május 27-e helyett csak június 17-én várható Európába és rendhagyó módon néhány nappal később, június 21-én Amerikába, méghozzá PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
Az illetékesek egyébiránt konkrét indokot nem neveztek meg a csúszás okaként, tehát bármi elképzelhető, mindenesetre csüggednünk így sem kell, hiszen nem hónapos késésről beszélünk, hanem mindösszesen néhány napról. Így tehát a legendás Dungeon Siege-sorozat hamarosan így is visszatér közénk, és tűkön ülve várjuk, hogy az Obsidian képes lesz-e visszahozni képernyőinkre a régi, semmivel sem összehasonlítható hangulatot. Június 17-én kiderül, jegyezzétek!
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteNem volt egy nagy csúszás. Ha ennél több egy játéknál sem lenne, akkor lenne jó világa a gamereknek.