Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PlayStation Portable hordozható masina második virágkorát éli, kár is lenne tagadni ezt a felemelő tényt, hiszen soha nem látott játékdömping van most a konzolra, egyre jobb és minőségibb címek jelennek meg rá, ami azt is eredményezi majd, hogy a gépezet fogyási arányai a jövőben megnövekednek. Hiszen van még hová, a Famitsu legfrissebb számából ugyanis kiderült, hogy csak Japánban egészen napjainkig 15 millió PSP-t értékesítettek a 2004. december 12-én esedékes megjelenést követően.
Ha hozzávesszük ehhez, hogy világszerte eddig közel 50 millió darabot adtak el a kis gépből, akkor megállapítható, hogy nagyjából 20 millió, tehát megközelítőleg két Magyarországnyi ember birtokol egyet a masinából. A Sony PSP a fentiek alapján Japánban továbbra is sikeresebb, mint bárhol máshol a világon, ám még mindig nem tudta legyűrni a Nintendo gépezeteit, de ilyen rohamtempóban nem kizárt, hogy megtörténik a lehetetlen. Érdekesség még így a hír végére, hogy a PSP-s szoftverekből világszerte valamivel több, mint 214 millió példány talált gazdára a hat esztendő alatt. Szép számadatok…
shade
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaTarol ez a psp mostanába, látszik, hogy próbálják minél tovább piacon tartani.
totyak
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaLenne rá pénz, akkor én is vennék. Dehát sajnos fontosabb dologk is vannak az életben. Mindenesetre tényleg szép, amit a Sony elért.
shade
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaSpórolsz rá azt kész. 😄 Havonta félreteszel rá egy 5ezrest. 😄 fél év alatt vehetsz egy használ slimet. 😄
totyak
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaMost nem azt mondom, hogy nem tudnék venni, ha nagyon akarnék, de amíg nem leszek milliomos, addig találok a pénzemnek jobb helyet is. Egyébként meg, ha már el akarnék költeni 40-50 ezret, akkor már inkább boxot vennék.
dorcika
15 éve, 4 hónapja és 6 napjaNice, elég szép számok 🙂