A film mellett az LA Times megerősítette a nagyvilág számára, hogy 2013-ban a film mellett folytatódik a nemrégiben feltámasztott sorozat videojáték formájában is, aki tehát megkedvelte az idén év elején megjelent Mortal Kombatot, az már most kezdheti szövögetni vágyálmait azzal kapcsolatban, hogy miféle újdonságokat látna szívesen a folytatásban. Mivel a – nevezzük egyelőre így – Mortal Kombat 2 még feltehetően csak a tervezési fázisban van, ezért semmiféle konkrétumot nem tudtunk meg róla, de 2013-ban érkezik, erre akár mérget is vehettek.