Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Továbbra is elképesztő népszerűségnek örvendenek Japánban a Nintendo konzoljai, amiről ismét tanúbizonyságot tehettünk a Media Create adatai alapján, akik bejelentették, hogy a Switch és a 3DS is szárnyal most a szigetországban. Az ottani eladásokat hivatalosan követő csapat ugyanis elmondta, hogy július 30-ig bezárólag csak Japánban 1,2 millió Switch-et és 23 millió 3DS-t adott el a Nintendo, melyek közül főként az otthoni masina eredményei elképesztőek, hiszen alig 5 hónapja van a piacon, vagyis átlagosan 240 ezer konzolt kellett hazavinniük az embereknek minden hónapban ehhez az eredményhez.
A Nintendo Switch-ből egyébiránt csak a múlt héten 89 ezer példány ment el, amivel a második legjobban fogyó konzol még mindig a szigetországban, lévén az első helyet továbbra is a PS4 uralja, amiből több mint 93 ezer darabot passzoltak el az elmúlt hét során.
totyak
8 éve, 5 hónapja és 2 heteMost már biztosnak tekinthető, hogy a Nintendo megint belenyúlt a tutiba, illetve a közösség bizalmat szavazott az új konzolnak. Tessék ezt meghálálni sok jó címmel!
golem
8 éve, 5 hónapja és 2 heteJapánok nagyon imádják a saját cuccaikat! 🙂
eltohn
8 éve, 5 hónapja és 2 heteNagyon pörög, pedig sokan azt gondolták, bukás lesz! 😉
yanez
8 éve, 5 hónapja és 2 heteSzerintem várjuk ki a végét. A WiiU is anno nagyon pörgött az elején.
marco
8 éve, 5 hónapja és 2 heteMondjuk WiiU-nál a Switch jelenlegi számaihoz kellett vagy 5 negyedév, ennek pedig elég volt kettő (sem). Na és az AAA címek sem maradnak el olyan látványosan. 🙂 Mindenesetre én is nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre.
warriorautobot
8 éve, 5 hónapja és 2 heteSzép teljesítmény!
Az elején én nem nagyon bíztam benne, de ahogy elnéztem és elnézem már én is szívesen játszanék egy ilyen kis konzolon. 🙂