Kicsit eltávolodva a játéktól, a Crytek felé, a mai nap folyamán egy érdekes bejelentést tettek. 2012-re elkészülnek az új Cryngine-nel! Ha tudtok a Crytek azon nyilatkozatáról, melyek a konzolokról szóltak, ti is most kapkodhatjátok a fejeteket. Nem baj, PC-n kiélvezzük majd, konzolra meg megoldják valahogy. Az új CryEngine a tervek szerint még valóság hűbb környezeti ábrázolással fog elkápráztatni minket, teljesen átszabják majd az egészet az alapoktól. Céljuk, hogy a legjobban optimalizált motort állítsák elénk, amely verhetetlen lesz a piacon. Szerintem mindenki ezt szeretné, de a CryEngine-ből kiindulva, ez menni is fog nekik.

A Crytek felvette a harcot és a legnagyobb hardware gyártókat is segítségül hívta ehhez, hogy az új remekművet majd jól belőjjék. A tervek szerint a realizmusra is nagyon rádolgoznak, így javulni fog a fizika illetve lehet, hogy egy új technológiai kaput nyitnak majd meg az új CryEngine-nel. Sosem tudni, de kíváncsian várjuk! 2009 végére már ígértek egy tech demot az új motorhoz!