Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy Gamereactornak adott interjú alapján kiderült, hogy kizárólag a CryENGINE-ért felelős csapatnak köszönhetjük a következő Crysis játék konzolos verzióit. Állítólag a fejlesztők külön kérték a vezetőséget, hogy had csinálják meg a következő motort úgy, hogy az konzolokon is futtatható legyen. Az eredmény a Crytek fejese, Cevat Yerli szerint olyan lett, ami miatt se a konzolosok, se a PC-sek nem panaszkodhatnak. Ennek első bizonyítéka a GDC-n látott rövidke videó, amely a New Yorkban játszódó Crysis 2 egy részletét mutatta be.
„A döntés, hogy a CryENGINE konzolokon is fusson, kizárólag nekünk köszönhető”- dicsekedett Yerli. „Az igazi kihívás az volt, hogy úgy akartuk megcsinálni a CryENGINE 3-at, hogy konzolokon is fusson, de a látvány és a sebesség ne szenvedjen károkat. Ez nem volt éppen könnyű; sok probléma adódott, de szerencsére mindet sikerült megoldanunk, s ezt a Crysis 2 is bizonyítja majd. A konzolosok számára ez a játék igazi újdonság lesz, hiszen sokkal szabadabb, mint a stílustársai. Aki játszott az első résszel, annak elárulhatom, hogy a Crysis 2 szebb és szórakoztatóbb lesz, ráadásul minden platformon ugyanúgy fut, és senki se érzi majd becsapva magát, amikor a játékkal játszik.”
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteJee! 😄
marco
15 éve, 9 hónapja és 3 heteEzt mán szeressem.🙂
lac
15 éve, 9 hónapja és 3 heteOptimalizált CryENGINE? Crytek for president!
shade
15 éve, 9 hónapja és 3 heteKiváncsileszek mennyire tartják ezt be. 😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 19 órájaKedves Niculescu ur!Orulok hogy mngiet talalkoztunk itt, a blogoszferaban. Elso pillantasra ugy tunik minthe Basescu mergezesben szenvedne? Vagy a latszat csal?
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 2 heteAn intelligent ansewr – no BS – which makes a pleasant change