A mai napon végleges nevet kapott a kis vörös dilinyós októberben érkező ámokfutása. Mától tehát a Crash Bandicoot: Mind Over Mutant néven illendő szólítani. Az első három, – a Crash Bash-t és a Tag Team Racing-et is beleszámítva öt – epizód kizárólag a Sony első számú PléjStációján volt hozzáférhető, a később megjelent PlayStation 2-es epizódtól kezdve azonban multiplatform címmét avanzsált a brand. Most meg bármily szomorú is, olybá tűnik, hogy egyedül a Sony fekete ördöge marad ki a szórásból, hiszen jelenleg Xbox 360, PlayStation 2, PlayStation Portable, Nintendo Wii és Nintendo DS verziók vannak bejelentve.
Ahogy a korábbi részben, a Crash Of The Titans-ben, úgy ezúttal is módunkban áll majd irányításunk alá vonni a ránk rontó kreatúrákat, hogy segítségükkel hatékonyabban tudjunk csapást mérni a többi rosszakaróinkra. Ezalkalommal állítólag el is raktározhatjuk őket és fejleszthetjük a képességeiket, mindezeken felül, ha helyesen lettünk informálva, akkor egy kettes számú játékmódban, a nővérkével, Coco-val kooperációban is felvehetjük majd az akciót, mindezt tehetjük Wumpa idilli szigetén. Érkezett egy halom képanyag, így teljes a mai bejelentés.
marco
17 éve, 8 hónapja és 3 heteAz első rész az első ps-emmel együtt landolt a szobámban. Iszonyat nagyokat nyomattunk vele annak idején. A többi rész viszont teljesen hidegen hagyott…
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 1 napjamidegyik jónekem nagyon COOL mindegyik!!!😄
vendeg
17 éve, 8 hónapja és 3 órájaszerintem nagyon jók a mostani részek is de, sajna már semmi köze nincs a régi részekhez
🙁😕
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 2 napjanekem jobban tetszettek azok a részek amit a NaughtyDog készített
kár hogy most nem ők készítik🙁
vendeg
17 éve, 6 hónapja és 1 napjaaz első 3 rész volt a legjobb. A TwinSanity is elég jól sikerült ahhoz képest, de sajnos egyre jobban rontják és ezekkel a szörnyráugrálós dolgokkal mér semmi köze nincs crash-hez😕🙁
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 4 napjaJa,vissza a régi Crash-el!😕😕😕
vendeg
17 éve, 5 hónapja és 4 napjaNekem is a ps1-esemmel a crash trilogy volt meg és aztán nekem nagyon bejott és meg vettem a CTR-t meg a Crash Bash-t!De jó volt még akkor!
vendeg
17 éve, 4 hónapja és 2 heteNe legyetek ilyen szörnyen pesszimisták crash úgy változik mint ti magatok csak észre kell venni!😛
vendeg
17 éve, 2 hónapja és 3 heteNekem is jobban tetszettek a régi részek.
A MOMban elakadtam, ha valaki tud segíteni, írjon legyen szíves!
[email protected]
vendeg
16 éve, 12 hónapja és 1 napjaOlyan jó volt a régi Crash Bandicoot.Nekem ps1-en megvan az 1,2,3 és ctr része.Később vettem egy ps2-őt és azon is megvan a Bandicoot 3 része,de sokkal szívesebben játszom a régiekkel.Ha ilyen rosszakat adnak ki,akkor inkább ne is adjanak ki amíg nem álnak elő a régiekhez hasonlóval.Apám is mondta,hogy: „mit csináltak ezzel a játékkal „.Nagyon sajnálom.Mondjuk a Twin sanity-val még nem játszottam,de ki fogom próbálni .Bárki akármit is mond.Hiszen hagy döntsem el én,hogy tetszik-e vagy nem?Vissza a naughity dog-hoz.Amíg az a cég csinálta a Crash-at addig jó volt meg még utána egy két rész.De utána. Nekem a játék története egy kicsit talán tetszik ,de a grafika,a figurák,az a mozgás.Bllllleeeeeee. 😮
dorcika
16 éve, 7 hónapja és 2 heteGyerekek szerintem először ki kéne próbálni a játékot…Örüljünk neki,hogy ilyen Crash rész is van,mondjuk nem kellett volna Crash-t ennyire eltorzítani hagyományos grafikájától.Nekem megvan az összes PS1,DS,GBA és mobilos Crash rész,ez a játék jókora különbség.
dorcika
16 éve, 7 hónapja és 1 heteEb-származék,ez jó 😄
vendeg
16 éve, 2 hete és 2 napjaez a leg jobb játék a világon!nekem meg van ps2-be!csak az a gond hogy az interneten kevés a crash! ha megkérhetlek titeket akkor legyen több! de viszont szuper!!!!!😉
snipe
16 éve, 2 hete és 1 napjaMegvan, de szerintem már nem az igati.😕
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 4 napjaHúh..alig találtuk meg,hogy letötsük gépre!De sztem jóó de a régi egy kicsivel jobban tetszik😛
#kover# #kover_vege#