Az EA Los Angeles munkatársait ez azonban nem keserítette el, és a Red Alert 3 elkészítése után belevágtak a negyedik, egyben záró felvonás elkészítésébe. A Tiberian Twilight alcímet viselő produktum március 16-án érkezik meg az amerikai játékosok PC-jeire, míg európai társaik a szokásos 3 napos csúszást lesznek kénytelenek elszenvedni. A fejlesztők ezúttal egy developer diary-t tettek közzé a világhálón, amelyben a single player sajátosságairól beszélnek.
A játékidő meglehetősen termetes, közel 5,5 perc, amely bőven elegendő arra, hogy a srácok sok érdekességet csempésszenek a mondandójukba, illetve még jó néhány gameplay jelenetet is be tudjanak mutatni. A legjelentősebb változás az eddigi epizódokhoz képest talán az, hogy a játékos döntései alaposan befolyásolják a kampány menetét. Bevezetnek egy ún. class rendszert, amely a változatos játékmenetet hivatott biztosítani. A sztorira is hatalmas hangsúlyt fektetnek, minden egyes kérdésre (főként Kane-t illetően) igyekeznek megadni a választ. Bár ez a történet lezáródik, ez nem jelenti azt, hogy el kell búcsúznunk a Command & Conquer névtől, amellyel valószínűleg még vannak tervei mind a kiadónak, mind a fejlesztőcsapatnak.
#tv#