Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Monte Cristo Games kezei alatt formálódó Cities XL már egy ideje nagy készülődésben van, és a srácoknak nagy tervei is vannak vele, hiszen szeretnék az offline játékot összekötni egy MMO-s jelleggel, ami elsőre nem halott ötlet, de sokan kételkednek az utóbbi rész sikerességében. Mint a nevéből is kikövetkeztethető, a Cities XL a városépítésről fog szólni, méghozzá nem kicsiben, hanem egészen nagyban kell érteni ezt, hiszen ha nem elegendő a magunknak való bizonyítás, akkor ugye a világhálón harcba szállhatunk majd más játékosokkal is.
Az alkotásról most érkezett néhány kép, amit a Monte Cristo Games céltudatosan adott ki, fókuszálva a játékbeli elemekre. Az első képen egy általunk épített farmot nézhetünk meg madártávlatból, aztán közelről, a harmadik képen átláthatjuk az egész területet, ami csak a mi rendelkezésünkre fog állni az építkezésben. A negyedik és ötödik képen a napszakok dinamikus változását mutatják be, bár ez így állóképen annyira nem kivehető, szemléltetésnek jó, hogy mégis milyen New York városa éjszaka és nappal.
A fejlesztők szerint a Cities XL túltesz minden eddigi városépítős játékon, és nem csak a grafika milyensége miatt, hanem a rendelkezésünkre álló opciók miatt is. Egyenlőre elhisszük, de a megjelenéskor biztosan ránézünk a körmükre…
hanyi
16 éve, 11 hónapja és 2 napjaNekem tetszik, de én a mai napig a sim city 3000-re esküszök! 😄
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 heteEnnek Van már megjelenési Dátuma ??