Közülük a legrégebbi a Championship Manager széria, amely kisebb-nagyobb kihagyásokkal már 1993. óta boldogítja jelenlétével az edzői babérokat dédelgető játékosokat. Az Eidos 2005-ben indította be az online változatot, a Championship Manager Online-t, amely nagyjából ugyanazt nyújtja, mint kistestvérei, csak a másik kispadon is élő felhasználó ül. A produktum könnyedén megtalálta a saját lelkes közönségét, akik akár az idők végezetéig is életet lehelnének belé – ha az Eidos nem döntött volna a szerverek leállítása mellett. A szomorú eseményre április 30-án kerül sor, addig még szabad a pálya.

Indokok nem hangzottak el, ám jól értesült egyének az Eidos japán kézre kerülésével magyarázzák. A fejlesztőcsapat, a Jadestone, bizonyára többet tudna mondani, ám őket köti a szerződés, így nem nyithatják ki a szájukat. Ezt közleményben is megfogalmazták: „Mi, a Jadestone-nál nem beszélhetünk a játék bezárásáról szerződési kötelezettségek miatt. Nem fogunk megválaszolni, vagy kommentálni ilyen irányú kérdést. A játék, a brand, az internet domain és az előfizetések az Eidos fennhatósága alá tartoznak, és a döntést, hogy leállítják a szolgáltatást, teljes egészében ők hozhatják meg. A döntést egyoldalúan ők hozták, és nekünk nincs lehetőségünk, hogy megmagyarázzuk az okokat. Végül, még egy dolgot szeretnénk mondani: Köszönjük és sajnáljuk.”