CES 2012: A Sony konferenciája

2012. január 10.
2.0881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Néhány órával ezelőtt végre ténylegesen is elrajtolt Las Vegas-ban a Consumer Electronics Show, avagy rövidebb nevén a CES 2012 expó, amelyről első ízben a Sony csapata jelentkezett egy rövid, de annál tartalmasabb konferenciával.

Az előadás első és legfontosabb témája a PlayStation brand volt, amellyel kapcsolatban a PlayStation Vita került fókuszba.

A hordozható konzollal kapcsolatban a Sony bejelentette, hogy nem kevesebb, mint félmillió példányt sikerült eladniuk belőle Japán határain belül a megjelenést követő első 20 napon. Kazuo Hirai, a Sony Corp egyik vezéralakja megerősítette továbbá, hogy a tengerentúlon már a megjelenés pillanatában elérhető lesz a masinához a Netflix alkalmazás, míg a Sony saját zenei szolgáltatása, a Music Unlimited nem csak odaát, hanem Európában is a február 22-én esedékes premierkor fog elrajtolni. Szintén a PlayStation névhez köthető Hirai azon leleplezése, miszerint brandhez kapcsolódó masinákból csak az ünnepi szezonban 6.5 millió példány talált gazdára.

A Sony természetesen szóba hozta a konferencián a céghez kötődő PlayStation Network szolgáltatást is, amellyel kapcsolatban óriási álmokat dédelgetnek a Japánok. Elmondásuk szerint ugyanis azt szeretnék, ha az elkövetkezendő három évben a hálózathoz nem kevesebb, mint 300 millió eszköz csatlakozna - konzolok, telefonok, más egyéb - ezáltal kiépítve egy olyan hálózati platformot, amely egyszerre képes játékot, zenét vagy éppen filmeket szolgáltatni a felhasználónak. Az elnök ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy legfrissebb adataik szerint immáron nem kevesebb, mint 100 millió Sony TV csatlakozik az internethez.

A PlayStation Network-ös előadás közben a Sony egyébiránt bejelentett egy vadonatúj, ehhez kapcsolódó szolgáltatást, amely a Play Memories Online lett. A szisztéma egy felhő alapú rendszer, amelynek indulása valamikor késő tavasszal várható a PSN-en belül, segítségével pedig könnyedén oszthatunk meg képeket, videókat, sőt mi több, három dimenziós tartalmakat is.

A videojátékos vonatkozású információk után a Sony konferencia színpadát Phil Molyneux vette át, aki különféle technológiai újdonságokról számolt be nekünk. A rövid bemutatón szóba kerültek az új Vaio laptopok, amelyekről egyelőre annyit tudni, hogy új dizájnnal érkeznek, de megemlítésre került egy Tablet P kódnévre hallgató, dupla képernyős, Android rendszert használó táblagép is, ezekről azonban várhatóan csak később érkeznek majd konkrét információk, amelyeket a GameChannel hardverfelelőse, RED fog bemutatni nektek.

A Sony előadásának utolsó pillanata a cég nevét viselő telefonokról szólt, amelyek között két vadonatúj, PlayStation nevet viselő, HD specifikus Xperia telefont találhatunk. Az első ilyen okosmobil az Xperia S nevet kapta és elsősorban a vékony dizájnt, illetőleg az érintőképernyőt favorizáló rajongóknak fog örömet okozni. A telefon specifikációi között a következő értékeket találjuk: 4.3 inches, 1280x720-as felbontásra képes érintésérzékeny kijelző, 1.5 GHz-es CPU, 1 GB RAM és választhatóan 16 vagy 32 GB memória. Az Xperia S megjelenése világszerte márciusban várható.

A CES 2012-n leleplezett második Sony telefonról már ennél lényegesen kevesebb információnk van. A mobil az Xperia Ion nevet kapta és várhatóan az Android rendszerét használja, megjelenése pedig szintén valamikor tavasszal várható, de európai premierről egyelőre nem szólott a Sony.
4 hozzászólás

Braddock

13 éve, 4 hónapja és 1 napja

Nem tűnt valami izgalmasnak!

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 1 napja

Dehát Xperia S már van!meglepett smiley Miért nem HD lett a neve vagy ilyesmi?meglepett smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 1 napja

Új PS-nek se híre se hamva. Na akkor majd E3-on...

válasz erre

Vendég

13 éve, 4 hónapja és 1 napja

Xperia S! Huuu nagyon ütős teló lesz!meglepett smiley

válasz erre
 
Minden hír, videó és cikk
CES 2012
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja