Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hétvége folyamán a NIS America brigádja úgy döntött, hogy a nagyvilág még nem láthatott elegendő képet a már javában készülő Cave Story 3D-ről, így pótolván ezt a hiányosságot napvilágra hoztak egy tucat látnivalót, amit természetesen mi nagy örömmel vettünk át, hogy bemutathassunk nektek, hiszen a klasszikus Cave Story 3D-s feldolgozását minden bizonnyal számtalan fanatikus várja, pláne, hogy a 3DS-nek köszönhetően még nagyobb élmény is lesz vele ilyen formában játszani.
Sajnos igaz ami igaz, a képek alapján nem a Cave Story 3D lesz a legszebb játék, ami a Nintendo legújabb hordozható masinájára készül, de nem is külsejéért, sokkal inkább a játékmenetért lesz érdekes a kicsike, amivel már a legendás alap epizód is elvarázsolta a játékosokat. A NIS America egyébiránt bejelentette, hogy az alkotás megjelenésében komolyabb csúszás várható, a tengerentúlon így június helyett csak augusztus 9-én láthat napvilágot a program, míg itt az öreg kontinensen csak valamikor szeptemberben. Ha rögzítettük az információkat, ki ne hagyjuk az alábbi friss képeket:
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteÉn ilyen játékokkal akár PC-n is eljátszogatnék. Furcsa módon 3DS-re jönnek ilyenek, pedig valljuk be nem olyan szép játék. A PSP meg már semmilyen támogatást nem kap, pedig ilyen játékok azon is elférnének (csak nem 3D-ben).