Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jövőre sem hagy alább a Burnout Paradise DLC áradat, csak ahogy maga, Paradise City is megváltozik, úgy változik vele együtt a Criterion Games és az Electronic Arts hozzáállása, akik az ingyenes expanziók után átváltanak fizetős fajtákra. Persze szó nem érheti a ház elejét, már így is tonnányi kiegészítőt kaptunk az első számú árkád versenyünkhöz, ingyen és bérmentve. 2009-ben sem szűnik a játék support-ja, de ezentúl nekünk is áldoznunk kell majd.
Hogy miért, mennyit, az egy másik szálon futó téma. A sziget és a négy, korábban bejelentett új verda érkeznek az elsők között, melynek része a futurisztikus Jansen 88 Special is. Képeken már csodálhattuk, a Vissza A Jövőbe című film klasszikusból kölcsönzött vasat, eljött az ideje, hogy mozgásban is megszemléljük, miként rántja maga alá kerekeit és vált át lebegő üzemmódba, majd suhan tova, nem kocogva. A Criterion Games-nél már tombol holiday láz, a tojáslikőr keményen behatott, hangulat a csúcson…, Jansen meg a levegőben…
vendeg
16 éve, 12 hónapja és 3 napjaSzevasztok!
Kitudná megmondani a Burnout Paradise The Ultimate box PC-s verziójának a regisztrációs kódját?
köszi
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 4 heteNekem is a reg kódra lenne szükségem
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 4 hetesziasztok ,játszanék! de regisztrácios kód nélkül nem megy.
ha valaki tud segiteni megköszöném
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 hetea kódokat ki tudná megadni és ha meggatta hogy kel beírni????? kössz😕😕
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 hetemi a regisztrácios kod léci irj minnél előbb
😄😕😎🙂😮😛😉
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 hetenekem is a reg kód kell:@
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 hetekössz
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 hetenem tudod a regisztrációs kódot?nagyon kene
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 hetebornout reg kódját nem tudja valaki nagyon kéne?
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 heteNekem is kéne a regisztrácios kod köszi
😄😄😎
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 2 heteNekem is kéne a regisztrácios kod köszi
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetesziasztok valaki segítsen mert megőrülök nem akar eelindulni mert kiad egy ilyen szar ablakot az EA lóógóval hogy adjam meg a kódot de én már vagy száz reg kódot próbáltam de mindig eltűnik ha ha rányomok hogy kész de midíg visszajön ugyan azzal a kódal beírva ha meg a nincs folytatásra kattintok akkor pedig kihozza ajáték nem indul el és hogy keressem meg a kódot.légyszí segítsetek pedig már az egész fel van telepítve.🙁
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 hetemost már én is megőrülök,mi lehet a megoldás nekem sem fogadja el a regisztrácios kódot!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! valaki????valami más kód van???léccii akarok 😄 😄
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 napjakoma kösz a kódot nekem simán bedarálta😮
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 hetenekem sem fogadja el😖 tudna valaki segíteni?😉
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 2 heteMi lehet mostmár tényleg a burnout paradise ultimate box reg kódja ha valaki tudja irja má le kösz
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 heteken regiszt.kod pls valakiiii
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 napjaHello nekem is kéne a rg. kód
segítsetek please!!
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 heteha még kód gondotok van vagy frissités utáni gond a kóddal az [email protected]-ra irjon és küldök kódgenerátort ami jó és mükszik a játék.
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetea frissitéssel nem megy bocsi csak az alap letölthető játékkal a EA-tól.itt nincs netes elérés
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 hetenekem is kéne a reg kód az ultimate box hoz 😕
nem tudnátok segiteni???????????????????????🙁
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 heteés a amit betettél linket ez a frissítés után működik?
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetecsá
nagyon kéne a burnout paradis-hez a reg. kó nagyon megköszönném h valaki megmondaná😄
elöre is köcce😄
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetehiaba irom be a reg kódot ujra meg uj ra kéri
mit tegyek:?😮
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 6 napjaÉn csak megláttam ezt az oldalt, de azt mondom neked ha raktál rá javítást (patchot)az a baja nállam is ez volt
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteHy
nagyon kéne a burnout paradis-hez a reg. kód nagyon megköszönném h valaki megmondaná
elöre is koszzz
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteÉn idegösze ropanást fogok kapni már minden kódot amit próbáltam nem megy egyiksem–pls HELP
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 hetenem megy semék reg kód ami meg van kérlek segicsetek🙂
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 2 hetevki nem tud reg kódot burnout paradise-hez?HELP
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 hetenekem mag a eredeti regisztrácios kodot kéri
ha valaaki tuggya pls HELP SÜRGÖSEN#kover# #kover_vege#
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 hetekellene regisztrációs kód a world of warcraft europes jétékra🙂
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 1 heteA Burnout hoz kelene nekem regisztrácios kod sürgös volna léci segicsetek
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 hetemiért mit írtál be? te koma
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 heteköszi
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetenekem is nagyon kéne mer má vagy 1000kódot ki próbáltam😕😕
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetecsásztok nekemse engedi a reg kokót de egy csomot már probáltam 😄 De ha valakinek meg van a eredeti reg kód akkor adja már meg ok előre is kösszi ?
😄
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 heteszia asztok kéne nekem bornaut paradise termék kód a jetékot meg szeresz te de kéri a kódót nagyon kéne ? ha valaki tud segiteni akkor nagyon nagyot kősszőnék neki nagysegicsiglene mert nagyon szeretem eszt a játékot és nagyon kéne mert egy csomot ki probáltam előre is kősszike
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 heteNekem is kéne egy termék kód 🙁 😕
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 3 hetehello
nekem nagyon kéne a Bornout Paradise regisztrációs kódja…
Valaki nem tudna nekem küldeni…
(ha lehet az Email címemre ([email protected]))
Előre is köszönöm, Kristof🙂
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 2 heteha valakinek kell keygen ak [email protected] vegyetek fel msnen
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 hetehello ultimate paradise reg kodot nem tudom megszerezni help! email:[email protected]
horiahun
16 éve, 2 hónapja és 6 napjakirályak vagytok emberek!!
vendeg
16 éve, 3 hete és 3 napjaNekem is kellene egy registrációs kód mert nekem nem megy😖😖 köszi [email protected]🙂 msn előre is köszi😉
vendeg
16 éve, 3 hete és 3 napjaez a kód nem is jó hozzé:@
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 napjaHelló nekem is szükségem lenne egy regisztrációs kódra a Burnout Paradise-hoz [email protected]
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 hetehahaha
ajstyles
15 éve, 3 hete és 2 napjaLOL
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 3 hetevki nem tud reg kódot burnout paradise-hez?HELP letszi ide : [email protected]
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 hetevki nem tud reg kódot burnout paradise-hez? fosinger4 vgmail.com
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 hetevki nem tud reg kódot burnout paradise-hez? [email protected] léci
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 2 heteMi a regisztrácíós kódja
vendeg
14 éve, 7 hónapja és 2 heteLégyszi a regisztrácíós kódot ide [email protected]
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 1 napjasziasztok nállam ezzel a koddal elindult 6CZ9-LDCN-LUGH-GLU6-NRLD 2XUC-4T47-FXE9-NFX4-ERLD GRZZ-GJ4Q-VV89-LVVW-DRLD 449R-C23J-Q9G8-ZQ96-DRLD LKD5-K3CP-NY4H-JNYS-MRLD …
😄😎
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteneke is kene baxki
😕
vendeg
14 éve, 4 hete és 1 napjasziasztok kérnék egy nagy segítséget Burnout Paradise the ultimate box regisztrációs kodját nagyon meg köszönném [email protected] köszönöm szépen előre is 🙂
vendeg
14 éve, 3 hete és 2 napjanekem is kellene a Bornout Paradise regisztrációs kódja.
email:[email protected]
vendeg
12 éve, 9 hónapja és 1 hetesziasztok hova tudom beirni a codot???😛
vendeg
12 éve, 7 hónapja és 4 napjanem is indul el ha mégi mond meg hogy írjambe az email címem [email protected]