Módfelett nyögvenyelős kezdést mondhat magáénak a Deep Silver felségjelzését viselő Dead Island, amely első, rendhagyó trailere óta tartja szinten adrenalin-szintünket. Különböző blogok is cikkek szerzői tudósítanak olyan bugokról, amelyeket közvetlen a cím Steam-ről való letöltését majd telepítését követően tapasztalnak.
A legközkeletűbb hibának a klasszikus „Ray Charles”-féle bug bizonyult: a játékosok mindössze egy fekete képernyőt látnak és a hangok alapján kell tájékozódniuk. (Itt most nyugodtan megkövezhettek az ízetlen szóviccért). Következő lépésünk természetesen az, hogy heves ökölrázások közepette megrohamozzuk a Steam fórumait, ahol különböző házi praktikákkal halmoznak el minket, a bugot megkerülendő – kisebb-nagyobb sikerrel. Többnyire kisebbel.
Amennyiben magatok is tapasztaltok ehhez hasonló hibákat, látogassatok el ERRE A LINKRE! Mi közben imádkozunk értetek.
A Dead Island mindezek közben (ellenére?) remekül teljesít az eladások terén; a kiskereskedésekben sorban csappannak meg a játék készletei – a boltok munícióért kiáltanak.
totyak
14 éve, 4 hónapja és 1 heteMég ha nem is lenne bugos, akkor is azt mondanám, hogy egy átlagos játék. Szerintem egy idő után igencsak unalmas, hogy a sok gyökérnek kell apró-cseprő feladatokat elvégezni, miközben várhatóan egy rakat zombi ugrik ránk. Nincs semmi változatosság. Jobbra számítottam.
gymtonic74
14 éve, 4 hónapja és 1 heteEz most horror jatek akar lenni? Vagy csak egy sandbox tipusu agyatlan hentelde. Remelem van napszak valtakozas es ejjel is lehet maszkalni hogy legyen egy kis feszko a jatekosban. De azt hiszem maradok inkabb a Dead Space-nel. Az legalabb kimeriti a horror mufaj fogalmat. Az meg egyenesen felhaborito hogy ilyen jatek arak mellett, ki mernek adni felkesz anyagokat, teszteles nelkul. Hulyenek van nezve a gamer tarsadalom. Azt hiszik mindent lenyel.
gymtonic74
14 éve, 4 hónapja és 1 heteOsztodassal szaporodom, mint a virus!
lac
14 éve, 4 hónapja és 1 heteNem gáz, kiszedtem az egyiket.
Amúgy tudtommal az a gáz, hogy egy régebbi, fejlesztői verziót lőttek fel a Steam szervereire, nem pedig a végleges cuccot. Mivel nem vagyok még a játék szerencsés(?) tulajdonosa, s a fejlesztők sem hívtak fel, hogy személyesen mondják el a szituációt, ezért ezt sem cáfolni, sem alátámasztani nem tudom.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteinkabb a 0 fizika ami szemetszurt nekem.az uj call of juarez detto. ugyanaz az engine csak ott meg hozza jon a chrome jatek ota(ilyen is volt) nagyon bena jarmu mozgasok. ilyrn aprosagokrol nem is beszelve, hogy kilovom a cserepes viragot a virag meg allva marad a levegoben.
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 heteNeeeeee!!!😄 Ilyen van benne?😄😄😄