Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A The Game Awards 2017 alkalmából megejtett bejelentés óta talán semmit sem hallottunk a Saber Interactive által fejlesztett World War Z című kooperatív zombidaráról, amivel kapcsolatban a stúdió ma délután megtörte végre a jeget. A hasonló cím alatt ismert film alapján készülő játékról így kaptunk egy friss trailert, aminek részeként élőhalottak hordái ellen vonulnak hadba hőseink, méghozzá pontosan úgy, ahogyan azt a megjelenéskor mi is megtehetjük majd.
Hogy erre mikor kerülhet sor, azt egyelőre senki sem tudja, ellenben a The World War Z PC-re, PS4-re és Xbox One-ra készülődik, a főszerepben a kooperációra kiélezett akciózással, amit ultragyors zombik ezrei ellen kell kamatoztatnunk olyan helyeken, mint Moszkva, New York vagy Jeruzsálem.
patrik94
7 éve, 7 hónapja és 3 heteEddig elég bejövős!
fighterlaci
7 éve, 7 hónapja és 3 heteWoooow! Ez nagyon adja! 🙂