Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jonathan Warner, az Anthem rendezője lelkesen osztotta meg a gamescomon, hogy milyen mértékben is tudjuk majd személyre szabni Javelinünket, azaz kvázi páncélzatunkat a játékban, és ahogyan azt vártuk, iszonyat változatos lesz a kínálat. Konkrétan már a sztori kezdetekor, mikor a különféle felszerelések java része még nem elérhető, már akkor is hozzáférhetünk roppant sok alkatrészhez, ezáltal a Javelinünk festését, összetételét, sőt, még az anyagát is tudjuk majd változtatni.
Warner elmondása alapján így már a játék elején mindenki egyedi Javelinben fog rohangálni, nem nagyon lesznek hasonló kinézetű dizájnok, aminek roppant mód örülünk, hiszen manapság az ilyen jellegű játékok legnagyobb problémája, hogy minden karakter ugyanúgy néz ki, ezáltal nem érezzük, hogy valóban egyediek vagyunk egy hatalmas világban.
vape
7 éve, 4 hónapja és 3 heteKicsit khmmm sok az Anthem… 🙂
wickedsick
7 éve, 4 hónapja és 3 heteHetente egy, maximum két hír jön le róla, ami tripla-A lévén bőven korrekt mennyiség véleményem szerint.
bekecs
7 éve, 4 hónapja és 3 heteKíváncsi leszek a végeredményre nagyon.