Az alkotás ugyanis egy olyan bolygón kialakult polgárháborút tár majd elénk, amely planétát mesterségesen alakította ki az emberiség, de az indulatok elszabadultak, a mi feladatunk pedig az lesz, hogy megállítsuk az apokalipszist. Utóbbi kijelentés azonban már nem állja meg teljesen a helyét, köszönhetően Richard Hamnek, a projekt kreatív igazgatójának, aki érdekes apróságokat osztott meg a Gamespot kíváncsi újságíróival egy interjú keretein belül.
Állítása szerint ugyanis nem egy, hanem mindjárt két kampány is helyet kap a Brink-ben. Természetesen ne gondoljunk semmi óriási reformációra, csupán annyi történik majd, hogy a történetet mindkét fél oldaláról végigjátszhatjuk. A kampány kezdetén a program már felkínálja számunkra a lehetőséget, hogy melyik frakció - a polgárháború kirobbantói vagy az ellenzői - oldalán kívánunk belépni a háborúba. Bármelyik felet is választjuk, a történet végigjátszásával elindulhatunk a másik frakció szemszögéből is átélni a történetet, amely szerencsére tartalmaz annyi újdonságot, hogy megérje nekikezdeni.
Az ugyanis csak mindennek az alapja, hogy egy teljesen kifordított sztorit és mellékszálakat ismerhetünk meg a második nekilódulás alkalmával, de teljesen más küldetésekkel és feloldható extrákkal is találkozhatunk majd ebben a szekcióban, így tehát tulajdonképpen valóban két kampányról beszélhetünk, amelyek bizony közösen képeznek egy nagy egészet. Az elgondolás így leírva érdekesen hangzik, kíváncsiak leszünk, hogy mindez a gyakorlatban hogyan fog kinézni. Szeptemberben kiderül, PC-n, Xbox 360-on és PlayStation 3-on is.