A csúszás oka jelenleg ismert, szó sincs általános titkolózásról, a gond pedig annyi lenne, hogy a játék nem akart megfelelően működni egyes Windows verziókon, így a fejlesztők jobbnak látták még pár napig visszatartani az alkotást.

A hivatalos honlapon megjelent információ mellé sűrű bocsánatkéréseket is biggyesztettek a fejlesztők, miszerint sajnálják azt, hogy eddig kellett várni a játék PC-s verziójára, ráadásul most még plusz 10 nap hozzáadódott ehhez a számlához.

A többség bizonyára azt az elvet vallja, hogy inkább várjunk még rá, de a végeredmény legyen hibáktól mentes, ez a néhány nap pedig egyértelműen ezt a célt szolgálja, de április 10. napján már semmi sem állhat a Braid útjába, többek között a Steam kínálatában is rálelhettek majd.