Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Valve digitális disztribúciós rendszere, avagy a Steam ismét gondoskodik számunkra játékról az elkövetkezendő napokra, lévén legfrissebb hétvégi akciójukban a tavalyi esztendő egyik legeredetibb FPS/RPG vegyületét, avagy a Borderlands-et árazta le a közönség számára. Így tehát, ha még nem birtoklod a programot, és nincs ellenedre a digitális formátum, itt a nagy alkalom a beszerzésre, amelyet most rendkívül pénztárcabarát formában tehetsz meg, az eredeti 50 eurós árcédula ugyanis áthúzásra került, és helyére egy 25-ös számjegy íródott.
Természetesen ez még mind semmi, hiszen jobban is spórolhatunk, ha sikerült még három barátunkat vásárlásra invitálnunk, ugyanis a Steam rendszerén már jól ismert négyes csomag, avagy a Borderlands – Four Pack is félárasításra került, így azt 150 helyett mindössze 75 euró ellenében vásárolhatjuk meg. Ha ezt elosztjuk négy felé, akkor további komoly összegeket hagyhatunk a bankszámlánkon. Természetesen a spórolásból fakadó pénzmagot elkölthetjük a Borderlands eddigi DLC csomagjaira is, amelyeket további néhány kattintással oldhatunk fel, egyenként 8 eurós áron. Ha érdekel az akció, irány a Steam, de nem árt sietni, a kedvezmény csak a hétvégén él!
italianman
13 éve, 3 napja és 3 órájaSteam nagyon drága;még így féláron is.
richie8
12 éve, 12 hónapja és 1 napjaOsztom a véleményt, pláne én nem is szeretem a borderlandsot xD