Bombshell: januárban érkezik a bögyös Duke Nukem

2015. november 20.
1.7691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A 3D Realms munkatársai bejelentették, hogy nagyon jól haladnak az eredetileg Duke Nukem-játéknak tervezett, de végül bögyös főhőssel gazdagodott Bombshell munkálataival.
 

Ennek köszönhetően jelenleg úgy áll a dolog, hogy a kérdéses akció-RPG 2016. január 29-én már meg is jelenhet majd, méghozzá első körben kizárólag PC-re, de egy kicsit később a konzolosok is hozzáférhetnek majd.

A játék kizárólag digitális változatban érkezik majd - többek között a Steamre -, ahol 35 dollárra árazták, de létezik majd belőle egy 40 dolláros Digital Deluxe Edition is, amellyel az alapjátékon túl egy digitális művészeti könyvhöz, a zenékhez, valamint egy idő előtti béta hozzáféréshez is juthatunk majd a Bombshell FPS előzménye kapcsán, amely egy külön megjelenő, retro stílusú FPS-ként érkezik majd valamikor 2016-ban.
Bombshell munkálataival.'>
4 hozzászólás

totyak

10 éve, 5 hónapja és 1 napja

Valószínűleg Duke játéknak sem lett volna nagy eresztés, így meg még a retro hangulat sem lesz meg.

válasz erre

Linuxfan

10 éve, 5 hónapja és 1 napja

Kár hogy ilyen izometrikus a nézet, mert amúgy tetszene.

válasz erre

muki

10 éve, 5 hónapja és 1 napja

Csöcsös DukeNukem? meglepett smiley Jöhet! röhögő smiley

válasz erre

kpal

10 éve, 5 hónapja és 1 napja

Retro és bögyös is . Várjuk! röhögő smiley

válasz erre
Bombshell
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljatotyak profiljarDAVE profilja