Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mists of Panda, Mists of Pokemon, csak két gúnynév a Blizzard által a hétvége folyamán bejelentett legújabb World of Warcraft kiegészítőjéhez, amely nem aratott osztatlan sikert a világ egyik legismertebb MMORPG játékának rajongói között. Sokan nem tudtak megbékélni azzal, hogy egy pandamaci külsejű új faj érkezik az alkotáshoz - pedig a WarCraft világát ismerők tudják, hogy ez nem újdonság -, mások pedig egyenesen viccnek nevezték az egész koncepciót.
A Blizzardos Chris Metzen azonban úgy nyilatkozott egy a GameFront újságíróinak adott interjú során, hogy a Mists of Pandaria bizony nem vicc. Nem áprilisi tréfa és nem is egy nevetséges kiegészítő, hanem a World of Warcraft történetének egy abszolút komoly következő felvonása, amely meglepő fordulatokkal szolgál majd a megismert történetben. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a Pandariák egy összekötő kapcsot képeznek majd a Horde és az Alliance oldalak között. Ti meg tudtatok békélni az új World of Warcraft kiegészítő tartalmával, de leginkább a vele érkező új fajjal?
marco
14 éve, 2 hónapja és 3 heteEgy újabb indok, hogy soha ne próbáljam ki a WoWot.🙂 Szerintem komolytalan ez a faj, emberek, orkok, törpök közé nem nagyon való. De én kívülálló vagyok a játékkal kapcsolatban, nem az a lényeg hogy én mit gondolok, hanem hogy mennyire kajálják majd a népek.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteszerintem nagyon gaz. nem illik egy ilyen jol felepitett vilagba egy ilyen vicces figura
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteNekem tetszik az ötlet meg a világ hangulat. Csak annyi a gond hogy ezt ne a wow-ba pls 😄
drbala
14 éve, 2 hónapja és 3 heteTök mind1. Úgy is mindenki fog vele játszani. Mert Blizzard csinálja. Ennyi.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 heteOtt a pont!
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 3 hetejó játék ez csak ezt a pandás baromsárot nem kéne
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteRemélem azért hogy nem így van…😮