Bioshock 2: Íme a végleges Big Daddy

2009. augusztus 16.
3.3411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Sajnos a BioShock 2 is abba a játékhalmazba került, amelynek tagjait a kiadójuk ilyen-olyan okok miatt eltolta a 2010-es esztendőre.
 

Persze kissé csodaszámba is ment volna, ha 2007. kritikailag egyik legsikeresebb és talán leghangulatosabb alkotásának már idén megérkezett volna a folytatása. A 2K Marin csapata az utóbbi időben csendben dolgozik a projekten, in-game képeket és videókat pedig még véletlenül sem adnak a lélegzetvisszafojtva várakozó közönség kezei közé. Ennek ellenére időről-időre felbukkan a BioShock név a hírekben, mint például a hét elejei zseniális reklámfogás, a homokba ásott borosüvegek kapcsán.

Most pedig arról számolhatunk be Nektek örömmel, hogy nagy nehezen megszületett a játék főhősének végleges kinézete. Egyelőre csak egy 2D-s koncepciórajzot hoztak belőle nyilvánosságra, amely Colin Fix, művészeti fejlesztő személyes blogján jelent meg. Ismert, hogy a második epizódban az első Big Daddy vasruhájába bújhatunk bele a kampány során, ennek megfelelően nem várhattunk egy jóképű amerikai hőst, annál inkább egy megtermett, arc nélküli alakot. Ennek meg is felel a lenti képen megfigyelhető személy, aki azonban korántsem akkora darab, és ebből következően kevésbé rémisztő, mint a BioShock 1-ben látott, és leküzdött utódai. Róla még el bírjuk képzelni, hogy a búvárruha mélyén egy emberi lény lakozik, és ez talán azok számára is elfogadhatóvá teszi a karaktert, akik eddig idegenkedtek egy Big Daddy főszereplővé válásától.

Bioshock 2: Íme a végleges Big Daddy - 2. kép

BioShock 2 is abba a játékhalmazba került, amelynek tagjait a kiadójuk ilyen-olyan okok miatt eltolta a 2010-es esztendőre.'>
nincs még hozzászólás

BioShock
15.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja