Betekintés a Titanfall új Sand Trap térképébe

2014. szeptember 19.
1.6671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manter profilja, adatai
Manter
A Respawn információkat jelentetett meg a Sand Trap nevű térképről, ami a közelgő IMC Rising DLC részeként fog megjelenni, kinézete alapján pedig minden eddigi dolgot összemixelnek benne.
 

A térkép, amiről egyetlen árva kép árulkodik, terveiben a régi ötleteket használták fel új megvilágításban, középpontjában egy bunkerrel, ahol a Titanok a föld fölött lépkedhetnek, míg a pilóták a felszín alatt rejtőzködnek. A térkép mély árkainak a célja, hogy biztonságban tartsa a pilótákat míg gyorsan átvergődnek a terület egyik végéből a többibe.

Ezek az árkok ugyanakkor azt jelentik, hogy a térkép fő központi részét meghagyják a Titan-ok játszóterének, kisebb fedezékkel. Elméletben a Respawn hisz abban, hogy a hosszú útvonalaknak, a nyitott tereknek és a jól láthatóvá tervezett pihenőpontoknak köszönhetően egyedi játékérzést fog adni.

Az IMC Rising az utolsó darabja a három Titanfall térképcsomagnak, és három új pályát fog tartalmazni, ezek pedig a Backwater, a Zone 18 és a Sandtrap. A térképcsomag először Xbox One és PC gépeken tűnik fel, majd röviddel utána Xbox 360 konzolon.
2 hozzászólás

mano1b

11 éve, 8 hónapja és 6 napja

igen ez is ujra beindult

válasz erre

zender

11 éve, 8 hónapja és 6 napja

Na a nagy Destiny láz után feltűnik újra a Titanfall? mosolygó smiley

válasz erre
Titanfall
4.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások