Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tegnap este hivatalosan is lezajlott az idei E3 expó egyik előzetes konferenciája, ami az Oculus Rift VR headset köré épült fel. Ennek köszönhetően nem csak bemutatkozott a kérdéses masina végleges változata, hanem azt is megtudtuk, hogy 2016 első negyedévében érkezik, és meglepő módon egy vezeték nélküli Xbox One kontrollerrel együtt - az irányítót támogató adapterrel -, de saját vezérlő is várható hozzá.
A headset a végleges változat alapján túl sokat nem változott a korábban ismerthez képest, amiről magatok is meggyőződhettek az alábbi képek láttán, ellenben a Microsofttal való szorosabb összefonódásról érdemesebb még beszélni, Phil Spencer, az Xbox-részleg vezére ugyanis elhintett néhány érdekes dolgot az eseményen.
A boss rögtön azzal indított, hogy az Oculus Rift közvetetten olyan Xbox One-játékokat is támogat majd, mint a Forza, a Halo vagy a Sunset Overdrive, lévén Windows 10-es rendszerekre képesek leszünk streamelni ezeket a címeket, így akár PC-n is átélhetjük őket a virtuális valóság technológiája által.
Ez részben megmagyarázza, hogy miért is kell Xbox One kontrollert csomagolni az Oculus Rift mellé.
warriorautobot
10 éve, 7 hónapja és 1 heteEgész jó lett a design.
Úgy tűnik az Oculus az inkább Xbox-os lesz, de se baj a Playstation-nak ott a Morpheus.
paulmarlow
10 éve, 7 hónapja és 1 heteFej/füll(vagymiaz)halglató nélküli verizó nem lesz?teljesen feleslegesnek érzem rajta.Meg ha megszakad benne a membrán mit fogsz vele csinálni?Dobod az egész készüléket?
kpal
10 éve, 7 hónapja és 1 heteSzép letisztult forma semmi sallang.
totyak
10 éve, 7 hónapja és 1 heteHa végre elérhető lesz, felkutatok egy helyet, ahol végre kipróbálhatom.