A GTX 1080 természetesen szintén gyorsabb, mint a Titan X, de még az SLI-be kötött GTX 980-as párost is megveri. A 8GB GDDR5X memória már egy fejlettebb és gyorsabb szabvány, az órajelek kapcsán pedig 1607MHz-es alap és 1733MHz-es Boost értékeket adtak meg, de a bemutatón a kártyájuk 2100Mhz környékén ketyegett és így is 67 fok alatt maradt a gyári hűtéssel, tehát bőven van benne potenciál.
Szerencsére az árazás kapcsán sem szálltak el, hiszen a GTX 1070 esetében 379 dolláros ajánlott árat adtak meg, amit a „Founder’s Edition” névre keresztelt 449 dolláros modell egészít ki, ami tulajdonképpen a referenciahűtéses kártyákat takarja. A GTX 1080 esetében 599 dolláros alap és 699 dolláros Founder’s modellekre kell számítani. A kártyák május utolsó napjaiban, illetve június első heteiben kerülnek piacra.
totyak
9 éve, 8 hónapja és 2 hete105 ezerért (GTX 1070 alap verzió) lehet is komoly kártyát kiadni. Ilyenkor megpróbálom nem felbosszantani magam, hanem azt remélem, hogy talán az alsóbb kategóriák árai lejjebb mennek.
bvektor
9 éve, 8 hónapja és 2 heteLesz az 150 is errefelé 😕
Kicsit vegyesen érzek én is, mert azért a 70-es kártyák is egyre jobban mennek fel. Persze, very az eddigi 300+ ezres TitanX-et, de nem is azért jön az új generáció mert ugyanannyit tud csak szebb a hűtés.
Ha meg olcsóbban szeretnél kártyát akkor várd meg, hogy kijöjjenek és nézd a használt piacot 😄 Már most 80 körül mennek a 970ek.
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 2 heteÉn meg abban reménykedek hogy a korábbi kártyák ára lentebb esik. 🙂
kpal
9 éve, 8 hónapja és 2 heteÁllítólag 1080 a Titan X is veri , akkor már mondhatni feleslegesek boltok polcain , talán használtan nyomott áron van értelme.