Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogy az egy új grafikus kártya bejelentésekor lenni szokott, sorra jönnek a partnergyártók bejelentései, néha pedig már az első napokban kapunk néhány különlegesebb modellt. Ez a nemrég bejelentett AMD R9 285 esetében is így volt, hiszen a szinte mindig gyors reagálású Sapphire bemutatta az ITX méretű megoldását. Az újdonság találóan a Sapphire R9 285 ITX Compact Edition nevet kapta, célja pedig még az alapmodellnél is egyértelműbb, ugyanis az nVIDIA GTX 760 ITX változatát hivatott elnyomni.
A kártya méretéből adódóan csak egy, 100mm-es ventilátort kapott, hossza pedig mindössze 17cm. A kártya órajele 918MHz-es, tehát semmivel sem kevesebb, mint a nagyobb alapmodellé, míg a memória terén a 2GB-ra szavazott a gyártó. Érkezik tovább egy OC modell is, mely 10MHz pluszt kapott. A kimenetek terén két mini-DisplayPort 1.2, egy HDMI és egy VGA-képes DVI megoldás kapott helyet a kártyán, így szélesebb kínálatot ezen a téren el sem várhattunk volna. A megjelenési dátum és az ajánlott ár egyelőre nem ismert.
maxx1717
11 éve, 4 hónapja és 3 heteHát engem nem nagyon fogott meg ez a kártya teljesítményileg, sőt még a kinézete is ronda, maradok az ASUS-MSI párosnál… 😄
totyak
11 éve, 4 hónapja és 3 heteNem rossz ez, én szó nélkül bevállalnám.