Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ASUS kapcsán főként különféle számítógépes hardverekről szokás beszélgetni, ez pedig sokáig igaz volt a ROG, azaz Republic of Gamers családra is, azonban az utóbbi időszakban egyre több kiegészítő és jó néhány komplett gép is napvilágot látott. Utóbbiakhoz csatlakozik az új ASUS ROG GR6 is, mely egy apró, középkategóriás gamer akar lenni. Ehhez minden adottsága megvan, hiszen a már jól bevált ROG külső mögött viszonylag új hardverek rejtőznek.
Egészen pontosan egy 5. generációs Intel Core i5-5200U processzor és egy 2GB GDDR5 memóriával rendelkező NVIDIA GeForce GTX 960M adja a gép lelkét, melyeket 8GB DDR3 memória segít ki. A kialakításának és csatlakozóknak köszönhetően nem csak egy apró számítógéppel van dolgunk, hanem Steam Machine-ként a nappaliban is jó hasznát vehetjük majd, azt azonban még nem tudni, hogy itthon mennyibe fog kerülni az alapmodell.
warriorautobot
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaNem rossz kis gép, elfogadnám. 😄
Bár a kép alapján én elsőnek egy routernek néztem. 😄
marco
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaIgyekeznek az eszközeiket hasonló külcsínnel felruházni… Ez a hátulütője! 😄
kpal
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaGR8 ami nekem eddig középutat mutatta .
totyak
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaSzerintem ez jobb, mint a mostani gépem. Kíváncsi lennék mibe kerül, csak viszonyításképpen.
prophet
10 éve, 9 hónapja és 3 napjaEgy ilyet be kéne szerezni nem egy rossz cucc, csupa jót mondanak róla