Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hordozható játékgépek korában szükség van olyan helyváltoztatást segítő kiegészítőkre, melyekbe kényelmesen össze tudjuk készíteni a gépünket és a hozzá tartozó perifériákat. Sokak ezekre a célokra normál hátizsákokat, illetve táskákat használnak, azonban nem árt tisztábban lenni azzal, hogy jó pár olyan termék van a piacon, mely a lehető legnagyobb kényelmet és biztonságot nyújtja az utazás alapvető kellékeinek. Az ASUS is azon gyártók közé sorolandó, akik hordozható gamer gépeket gyártanak, így nem maradhat le a palettájukról a hozzájuk való tatyó sem.
Az új ASUS Nomád hátizsák személyében egy rendkívül precíz és erős kialakítással rendelkező hátizsák mutatkozott be, mely gond nélkül elbírja az akár 17 hüvelykes laptopunk és az összes kiegészítőjét, sőt még egyéb dolgainknak is bőven akad majd hely benne. A ROG család formai elemeivel ékeskedő hátizsák olyan dicsérendő tulajdonságokkal is el van látva, mint a vízállóság és a médiazseb, mely sokak számára lehet hasznos pont, hiszen nem kell hosszú percekig keresgélnünk a készülékünk ahhoz, hogy számot tudjunk váltani.
Az akár 30 kilogramm összsúlyt is elbíró táska hazánkban is elérhető termék, így a gyártó oldalán érdemes azoknak nézelődni, akik a 32 900Ft-os ajánlott ár mellett is szeretnének egy ilyen remek hátizsák tulajdonosai lenni.
kpal
11 éve, 11 hónapja és 2 heteNem rossz ár , nagyon tetszik. Még a mindennapokba is elhordanám 🙂
vendeg
11 éve, 11 hónapja és 2 heteNekem azért elég húzós, de aki ilyen laposokat, meg tabletet is pakol bele, annak valószínűleg nem okoz problémát.🙂
totyak
11 éve, 11 hónapja és 2 heteNe vicceljünk már, hogy erre tényleg van igény. Meg főleg ennyiért. Beleteszem egy szatyorba a pakkor, ha vinni akarom és ügyelek, hogy semminek ne verjem oda.
1000feri
11 éve, 11 hónapja és 2 hetekomoly 😛 😄