Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Frogwares bejelentette, hogy miután olyan sokan szerették az első részt is, elkészítik a lovecrafti világra épülő túlélőhorror folytatását, ami nemes egyszerűséggel The Sinking City 2 címmel érkezik valamikor jövőre. A célplatformok között a PC-t, a PS5-öt és az Xbox Series X/S-t találjuk, az első kedvcsináló alapján pedig egy minden eddiginél betegebb élmény vár majd ránk az alkotásban, aminek a meglódítását egy Kickstarter kampánnyal szeretnék megtámogatni a fejlesztők.
A játék egyébiránt az 1920-as évek Amerikájában, egy hírhedt városban, Arkhamban játszódik, amit természetfeletti háttérrel rendelkező árvíz sújtott, és ez a legkülönfélébb szörnyeket sodorta az utcákra, hősünk oldalán így elindul a túlélés, miközben a háttérben álló rejtélyeket is fel kell göngyölítenie.
vape
1 éve, 10 hónapja és 2 heteANgy örömhír! Nagyon szerettem!
ronalddo
1 éve, 10 hónapja és 2 heteJó lesz ez! 🙂
petrovicsz
1 éve, 10 hónapja és 2 heteBrutál ez az atmoszféra!