Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tovább folytatódik a Star Wars Battlefront 2 hatalmas hype hulláma, aminek jóvoltából az EA és a DICE az éjszakai órákban hivatalosan is bemutatták többek között a játék dobozképét, sőt lerántották a leplet az első speciális kiadásokról is. Ennek megfelelően kiderült, hogy a standard változat mellett biztosan érkezik egy minden földi jóval megpakolt Elite Trooper Deluxe Edition, amiben a négy trooper kaszt (Officer, Assault, Heavy és Specialist) fejlesztett változatát találhatjuk majd, méghozzá hozzájuk kapcsolódó négy epikus fejleszthető képességgel, vadonatúj fegyverekkel és fegyvermodifikációkkal a középpontban. Sőt mi több, aki előrendeli ezt a változatot, az garantáltan már november 14-én, tehát három nappal a hivatalos rajt előtt hozzáférhet a saját példányához!
Ezen felül egyébiránt egy hagyományos Deluxe Edition-ben is kapható, illetve már előrendelhető a játék, amelyben a legújabb Star Wars film által ihletett Kylo Ren és Rey-témájú skint találjuk extraként, méghozzá kettejük számára elérhető új képességek, valamint egy a Millennium Falconnak szánt különleges módosítás társaságában.
Mint kiderült még, az EA és az Origin Access tagok bármelyik verziót is rendeljék elő, november 9-én már garantált hozzáférést kapnak a játékhoz. Mindenki másnak november 17-ig kell majd várnia. Dobozképek:
ronalddo
8 éve, 9 hónapja és 6 napjaJobban néz ki mint a film plakátja! 😮
golem
8 éve, 9 hónapja és 6 napjaNagyon jól néznek ki!
miertkellettaregbevezetes
8 éve, 9 hónapja és 6 napjaSingle player miatt majd letoljuk a 4 euros EA Access keretein belül egyszer valamikor ,amikor bekerül oda ZSÍR!
totyak
8 éve, 9 hónapja és 6 napjaNekem ugyan semmit nem mond a borító, mert sem a szereplőket nem ismerem, sem a helyszíneket, ennek ellenére jó ránézni, tetszik.
patrik94
8 éve, 9 hónapja és 6 napjaNekem jó lesz a sima. Az is akkor amikor már javították az első hibákat.