Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A HDMI Forum hivatalosan is bejelentette a HDMI szabvány legújabb generációját, aminek jóvoltából kiderült, hogy bár sokan még csak most barátkoznak a 4K felbontással, azonban rövidesen már erről is csak múlt időben beszélhetünk. A HDMI 2.1-es szabvány ugyanis testközelbe hozza végre a 8K-s megjelenítőket, sőt mi több, amennyiben szükséges, a 10K-val is tökéletesen elboldogul, de a 60Hz természetesen csak 8K-ban lesz garantált, miközben a szabvány a 4K esetében ezt már duplázva, 120Hz-cel képes garantálni.
Az új technológiához természetesen új kábelek is érkeznek, melyek az Ultra High Speed HDMI Cable név alatt akár 48Gbps-os adatátvitelre is képesek, amire a mai madzagok nem, ellenben jó hír, hogy az újdonság maximálisan kompatibilis lesz visszafelé.
Hogy mikor jelennek meg a piacon az első HDMI 2.1-es porttal szerelt eszközök, azt egyelőre nem tudjuk, de amíg a 4K is totálisan felesleges otthoni körülmények között, addig nem valószínű, hogy túl gyorsan elterjedhet majd.
petrovicsz
8 éve, 1 hónapja és 2 heteEz egy ideig ki fog tartani 😄
totyak
8 éve, 1 hónapja és 2 hete4K kijelzője sincs senkinek, nemhogy 8, vagy 10k.
imperator
8 éve, 1 hónapja és 2 heteOké, de mire az egyszerű halandónak erre szüksége lenne addig még legalább 10 év el fog telni.
kylx
8 éve, 1 hónapja és 2 hete16K-t próbált már Linus… https😕/youtu.be/Toft6fMvByA?t=540
morph
8 éve, 1 hónapja és 2 heteKell ez nagyon!A 4K-t izomból tolja az ipar ,nézzük csak meg a tv piacot!Lassan nem is kapni full hd-s megjelenítőt.
Amit viszont hiányolok a cikkből és nagyon fontos , a hdmi 2.1 már adaptív sync technológiát is támogat majd.
Eljöhet a Kánaán 4k-n is ,mind pc-n ,mind az új xboxon (ami állítólag támogatja).Kíváncsian várjuk mikor érkeznek meg az első eszközök. Remélem már a jövő évi CES-en bemutatnak 1-2 tv-t ,monitort.
Amúgy 8-10 k -t én feleslegesnek érzem ,talán óriási méretben lehet létjogosultsága: lásd 8k mozi,persze ott is kérdés ,hogy milyen közel kell majd ülni észlelni ezt a részletességet.
hellblade
8 éve, 1 hónapja és 2 hete„Lassan nem is kapni full hd-s megjelenítőt.”
http😕/euronics.hu/termekek/tv-audio-video/televiziok-es-tartozekok/televiziok/c/281
csak egy pl..
Még Hd readyt it is szép számmal kapni.Nem tudom hol élsz,de Magyarország on nem mindenki rohan lecserélni a Hd ready,vagy Full hd tvjét 100 ezerrel drágábbra,csak mert nagyobb a felbontása..
De nem megyek messzire,én Hd ready-n játszom a Ps 4 el,és teljesen meg vagyok vele elégedve.
1000feri
8 éve, 1 hónapja és 2 hete4K -Senkinek??? 😄
warriorautobot
8 éve, 1 hónapja és 2 heteHasonló a véleményem, én meg egy fullHD TV-n tolom a PS4 Pro-t.
Nekem tökéletes nincs vele semmi probléma.
totyak
8 éve, 1 hónapja és 2 heteNagyon keveseknek. Az nálam már senkinek 😄
morph
8 éve, 1 hónapja és 2 heteLassan ..
Ezen mit nem értettél?Nem azt mondtam ,hogy nincs.Ha már itt tartunk nézd meg a brandek kínálatát ,milyen arányban van 4k illetve full hd-s készülék a palettán.(adott esetben HD ready)Mások az igényeink azt nem vitatom,ha neked elég a 720p, hát legyen .Van ,aki még crt -n játszik vagy katódcsöves tv-n és meg van elégedve.Itt nem is ez volt azt hiszem az okfejtés iránya,de sikerült kiragadnod a lényeget.
hellblade
8 éve, 1 hónapja és 2 heteNézd meg az itteni hozzászólásokat..ne menjünk messzire,és talán feltárul előtted a valóság. 😄
Az hogy lassan nem kapni full hd tvt korai kijelentésnek vélem.nézz körül mielőtt belefogsz egy kijelentésbe.
http😕/euronics.hu/termekek/tv-audio-video/televiziok-es-tartozekok/televiziok/c/281
mindezek mellett örülök hogy Te ennyire igényes ember vagy!Jóval igényesebb nálam! Részemről a megtiszteltetés! 😄
morph
8 éve, 1 hónapja és 2 heteMár megint személyeskedsz. Mind1. Szerintem Te is „igényesebb” lennél,ha tehetősebb volnál. És ezt nehéz lesz elvitatnod.Sajnos ez a kettő, azért lássuk be együtt jár. Továbbra is azt mondom a kommentemnek ,NEM EZ VOLT a lényege,de ha ez a vesszőparipád ,hát sarkantyúkat jó mélyre és ,hajrá. Egyébként is inkább szem ,mintsem igényesség kérdése a felbontás részletessége. Ez megint csak egyszerű
fizika ,,mint igényesség,azt pedig meghazudtolni nem lehet. 4k>FHD>HDready .Elnézést a relációkért.
hellblade
8 éve, 1 hónapja és 2 heteSzerintem Te személyeskedsz.Te állítod hogy igényesebb vagy a Hd ready,vagy full Hd soknál.
Továbbá az anyagi helyzetemet is pillanatok alatt megállapítottad.. 😄
Mondok neked egy érdekes dolgot:
Képzeld láttam már 4k-t,és full Hd-n is játszottam már!
Vegyük példának a Watch dogs 2 őt:
Tegnap voltam a havernál és láttam full Hd -ben,és képzeld:
Nekem nem jött be!Túlságosan MŰ,Túltűéles’,sokkal játékosabb úgy SZÁMOMRA..
Sokkal PC-SEBB!
Talán ez a legjobb kifejezés!És ezt nem tegnap vettem észre! 🙂
Ezért maradtam a Hd-nál,mert nekem ez a felbontás ami elég.Világ életemben konzolos voltam,Atari volt az első konzolom..Psx1 en sem érdekelt hogy mondjuk mennyivel szebb a Pc..
A hd ready meg minden,csak nem csúnya,nem szellemképes,nem homályos:Bőven elég,és ami a legfontosabb :nekem jobban bejön mint az a MŰ, STERIL kép.(4k)
Azzal meg hogy nem tudsz beszélni,nem tudok mit kezdeni.. 🙂
„Lassan nem is kapni full Hd megjelenítőt” írtad:
Lassan-al akkor kezdünk mondatot ha már a küszöbön van a dolog,esetünkben a
„nem is kapni”.
Nem bonyolult,mondok példákat:
Lassan hazaérek:Mondom ezt ha már majdnem otthon vagyok..Lassan 6 óra:mondom ezt 5:45 kor mondjuk..nem 2kor ! 🙂
1000feri
8 éve, 1 hónapja és 2 heteAzért annyira nem keveseknek van….+ Mi a nagyon kevés???
morph
8 éve, 1 hónapja és 2 heteElőször is köszönjük Grétsy tanár úr a lassan szó nyelvészeti kifejtését! 😮
Látom lassan sikerül elmerülnöd a logikai mocsárban ,de sebaj.Kisegítelek.A Te eszmefuttatásod (mert ugye az) nem fizikai tényeken ,hanem szubjektív ítéleteken alapszik .Lásd: Nekem jobban tetszik ,túl mű,játékosabb számomra.
A 4k igenis eltünteti a pixeleket és ez a leglényegesebb (no persze távolság függvénye is ,most ebbe ne menjünk bele) ,tehát optikailag a szemnek (és ezáltal az agynak)egy sokkal részletesebb ,nagyobb információt tartalmazó képet kapunk.Az ,hogy téged nem érdekel a pc szépsége és felbontásbeli előnye ,nem jelenti azt ,hogy 10 szemlélőből ne látná 9 jobbnak a nagyobb felbontást.A különbség nyilván egyre elhanyagolhatóbb ,minél távolabb ülünk.Nos ezután a kis kitérő után ,amire kényszerítettél,ne terheljük tovább a fórummotort a felesleges OFF hozzászólásokkal.
Tehát a HDready ,sem homályos ,csak kevesebb információt tartalmaz.(nem mondta senki ,hogy csúnya,vagy szellemképes)A feleségem is felismerem 4 méterről ,meg fekvőtámasz pozícióból is,nem érzem túl művinek hogy kisebb részletek is megjelennek rajta. 🙂
Peace!
hellblade
8 éve, 1 hónapja és 2 heteMeglepő módon mindenki hozzászólása szubjektív.
És mivel biztos van így vele más is mint én,nem kellene általánosítani hogy a 4k szebb..
Neked jobban bejön..ennyi..szerinted szebb..
Szerintem meg MŰ,Pc-s feelingű,sterilebb lesz egy game tőle,és jobban kiadja a hibákat is..
Peace! 🙂
totyak
8 éve, 1 hónapja és 2 heteBasszus, fogalmam nincs mennyi embernek van, én pl. senkit nem ismerek, akinek lenne. Úgy tapasztalom az embereknek bőven elegendő a már elérhető árú fullHD is. Ennyi erővel én is visszakérdezhetek, hogy mennyi az „annyira nem keveseknek”?
1000feri
8 éve, 1 hónapja és 2 heteAz annyira nem kevés az én környezetemben kb 40%.
totyak
8 éve, 1 hónapja és 2 heteAz mondjuk tényleg nem kevés. Gazdagabb ismerőseid vannak, mint nekem 😄
1000feri
8 éve, 1 hónapja és 2 heteAnnyira 😄 😄 nem kell gazdagnak lenni hozzá….sztem.
morph
8 éve, 1 hónapja és 1 heteNaná.Nekem is sok ismerősnek van 4k-s kijelzője.
morph
8 éve, 1 hónapja és 1 heteMár pedig szebb.De hagyjuk ,ha nincs szemed hozzá.
Neked a jó, „olcsón” ki tudod elégíteni az igényeidet .Az elkövetkezendő 10-15 évben nem kell megjelenítőt fejlesztened.Irigyellek.
hellblade
8 éve, 1 hónapja és 1 heteRészemről a megtiszteltetés!Tanulságos volt..
Szerintem Te egy borzasztóan igényes ember vagy,mert 4 ban játszol.
Elképesztően igényes..
Szinte látom magam előtt az igényesség hegy szerű alakját,aminek ott ülsz Te meg a pár 4k gamer a tetején,alattad a többiek..
És akkor jövök én és egyszerűen azt mondom hogy:
Nekem nem jön be a 4k Pc-s,steril,Túltűéles,MŰ képi világa.
Felháborító..
😄
morph
8 éve, 1 hónapja és 1 heteCsak egy filmből idéznék ,ami eszembe jut Rólad: „Vagyok ,ami vagyok ,mert ilyen is kell ,hogy legyen!”
A 4K ördögtől való és ezáltal a földtől elrugaszkodott „űr”embereknek való. Én meg a „pár” 4K gamer ,pedig egy nagyon szűk halmaz lakói vagyunk,fenn valahol az Olimposzon.
Ezért mondom ,hogy nincs szemed hozzá,mert a 4k és a Full HD ,meg a HD ready ugyanolyan éles,nincs különbség!!(az élesség egy teljesen más tulajdonsága a képnek)Egyszerűen részletgazdagabb és „pixelmentesebb”.De sebaj.Ha én igényes vagyok ,akkor Te elképesztően vak .Nem nézlek le ezért, félre nem érts,mert ,ahogy már mondtam irigyellek.Csak az zavar ,hogy nem hagyod ,hogy egy kis fény jusson be Hozzád.
Boldogok a tudatlanok ,és ez mekkora igazság.De tényleg.
Lassan napi programommá válik ebbe a topikba benézni és beírni.Király!Neked észérvekkel ,elmagyarázni dolgokat LEHETETLEN.A fizika, vagy a matematika törvényeire fittyet hányva, továbbra is a nekem művi,pc-s steril dolgok,véleményezésével, igazán szakmaivá avanzsálod a fórumot.Továbbra is személyeskedsz ,pedig már régen feltartott kézzel ,nevetve próbálok beszélgetni Veled.
Érdeklődve várom és keresem majd a hozzászólásaidat a többi cikknél is.
Ölel régi barátod M.O.R.P.H.
hellblade
8 éve, 1 hónapja és 1 heteÉn személyeskedem?
Ne haragudj,először szimplán igénytelenez-tél,majd az anyagi helyzetemre utaltál..
Minden dumádban van valami személyes,amire pusztán REAGÁLOK.
Eljutunk ide,mikorra minden bizonnyal már belém szerettél,amiből kiderül hogy :
Vak vagyok,illetve tudatlan.
El vagy itt szállva a 4k-d tól,miközben kilóg a kapanyél a szádból..(na ez személyes volt,szívküldi neked! 🙂)
Mondtam már hogy nem jön be a 4k Pc-s,steril,Mű képi világa.
Neked bejön,de ettől hidd el,nem leszel igényesebb senkinél sem..se több,se kevesebb nem leszel tőle senkinél..
Más témád sincs..emlékszem rád,Te voltál az egyetlen aki látta a marha nagy különbséget a Final 15 -nél is az one X en..
Szerintem egész egyszerűen van valami 4k cuccod,a kutyát nem érdekli,de ha már megvetted feljössz ide nyomatni magad,hogy mekkora igényes vagy,mivel az életben mindenki teszik rá hogy neked 4k-d van..
De az az igazság hogy engem sem érdekel a nagy igényességed!
Szervusz!
morph
8 éve, 1 hónapja és 1 heteEjnye komám ,hová lett a türelem?Csak rázod a gumicsengődet nem?Nagyon mellétrafálsz !
most ,akkor elmondom nincs nekem sem 4k-s megjelenítőm .Cimborámnak van!Összejárunk.
Én még csak a Full hd-nál tartok(picivel előrébb,mint Te),de látom a különbséget .
Tehát a kapanyél,meg a melldöngetés a a 4k-ról mellément.Tehát nem magam nyomatom.
Az a helyzet ,hogy fáj az igazság Neked.Nos sebaj gyere apucihoz sírd ki magad!
Viszont továbbra is vak vagy és csökött.
Az első hozzászólásom sem erről szólt ,de már mindegy is,nem vezetlek vissza oda.
Részemről lezárva(rég nem is volt kérdés).Fegyvertelen emberrel nem vívok szellemi párbajt.
Érdekes ,hogy a lényegi felvetéseimre ,nem válaszolsz csak úszol a mocsárban ,amit te teremtettél magadnak.
Béke és jó fórumozást .(mindenkitől elnézést)Tőled is.
Üdv
jazminmezei
4 éve, 1 hónapja és 2 napjaHa a casinoroom vélemények érdekelnek, akkor mindenképp érdemes ezt a cikket elolvasni, mert sok-sok hasznos információ benne van https😕/legjobbmagyarkaszinok.com/kaszinok/casinoroom-velemenyek