A Kalypso Media nem is habozott sokáig a bejelentéssel, hiszen alig a teljes játék megjelenése után, a tegnapi napon bejelentette az Absolute Power névre keresztelt Tropico 3 expanziót. Lássuk mit is takar ez!
A kiegészítés egy vadonatúj kampánnyal bővíti majd az alapjáték felhozatalát, amely 10 missziót, és ezáltal ugyanennyi szigetet tartalmaz majd, méghozzá sandbox módban. Természetesen találkozhatunk új épületekkel, illetve ezek eddig nem látott kategóriáival is, így például szemétlerakóval, játszótérrel, kis garázzsal, stb. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen friss turistacsalogatókat, új intró és győzelem/vereség videókat, négy avatar ruházatot, csodálatos fejlesztéseket, áttekinthetőbb ikonrendszert, változatosabb rádiószövegeket, illetve a földutak építésének lehetőségét is tartalmazza majd az idei nyáron érkező expanzió, amely a Haemimont Games fejlesztőcsapata programoz, természetesen kizárólag PC-re, ára pedig jelenleg 20 dollárra lett belőve. Végezetül nem is maradt más hátra, mint várni a további részleteket, a pontos megjelenési dátumot, illetve megtekinteni a bejelentéshez mellékelt állóképeket, amelyekről az Absolute Power kiegészítő újabb részletei is kivehetők. Íme: