A Theatre Of War 2: Africa 1943 kiválóan sikerült, ismét bebizonyította, hogy lehet nagyon jó RTS-t készíteni még a második világháború témájában (teszt hamarosan itt a GameChannel-en), és hiába a sok fújogató anti-világháborús, van kereslet az efféle alkotásokra is. Ha nem hinnéd el, itt az ékes bizonyíték, készül a játék első kiegészítője, Theatre of War 2: Centauro címmel, amely megmarad PC exkluzívnak, megjelenésére pedig az idei év végén lehet számítani.
A bejelentést a 1C Company és a Battlefront.com ejtette meg a mai napon, mi pedig csak széles vigyorral örülünk neki, annak pedig főleg, hogy ez a kis expanzió az olasz 131-es Centauro Páncélos Hadosztálynak szeretne emléket állítani, akik 1942 decemberétől egészen 1943 májusának közepéig csatároztak Észak-Afrikában. A csomagban ennek hála egy vadonatúj kampány fog helyet kapni, aminek következtében belekóstolhatunk a Líbiában és Tunéziában folyt harcokba, de eljutunk még többek között El Ageyla-ba is.
Az új pályák (összesen tíz) sivatagokból és Észak-Afrika hegyes tájaiból fognak felépülni, természetesen történelmi dokumentumok alapján kivitelezve, mint ahogyan a tíz pályához tartozó tíz küldetés is követni fogja a történelmet. A tízes elég bűvös szám lesz a kiegészítő életében, hiszen éppen ennyi új katonai jármű is tartozni fog az expanzióhoz, amelyek között megtalálhatjuk majd az Autoblinda AB 40-es páncélozott autót, a Carro Armato M13/40 közepes páncélzatú tankot, vagy éppen a Semovente M40-es páncélost is.
A Centauro expanzió tehát ígéretesnek tűnik, és nem fogható rá, hogy haszontalan dolgokkal bővítené ki a kiváló alapjátékot, mindenesetre történjen bármi, az év végén megtudjuk mit sikerült összehozniuk az illetékeseknek. Várjuk!