A játék egy második világháború témakörében alkotó, elsősorban többjátékos élvezetekre kiélezett alkotás, amelyre bátran használhatjuk az MMO jelzőt is. A programot az illetékesek egy olyan hátsó nézetű akciójátékként aposztrofálták, ahol fontos szerepet kapnak a páncélosok, valamint a játékosok stratégiai érzékei is, hiszen a programozók ilyen stílust is belekevertek az érdekes koncepcióba, amely bár nem egy újító szándékú találmány, mégis sokan örülni fognak neki.
A lényeg ugyanakkor a fenti sorokban már el is hangzott, a Tank Ace ugyanis nem kínál mást a játékosoknak, mint egy realisztikus környezetben zajló akciójátékot, amely teljesen ingyen lesz tölthető és játszható. Sem szimulátoros jellege, sem komolyabb MMO-s vonatkoztatása nem lesz az alkotásnak, így mondhatni egy online tankos akció lesz ez, amely december 17-én már meg is nyitja kapuit az érdeklődők előtt, hiszen ezen a napon indulnak meg az alkotás béta tesztjei, hogy 2010 folyamán, egy egyelőre ismeretlen időpontban a végleges verzió is megjelenhessen.
Ha szeretnél közelebbről is megismerkedni az alkotással, akkor a hivatalos honlapon belefuthatsz néhány plusz információba, ám mielőtt bárhová is indulnál, maradj velünk egy kicsit, és nézd meg a Tank Ace bemutatkozó videóját. Íme:
#tv#