Ez nem is lehetett más, mint a soron következő Silent Hunter, amely a szóbeszéd után majdnem egy évvel, de hivatalos bejelentésre került, méghozzá a mai napon. Sajnos a megerősítés mellé sok más információnk egyelőre nem érkezett, de az már biztos, hogy az ötödik Silent Hunter egy német tengeralattjáró periszkópja mögé fogja betuszkolni a játékosokat, hogy az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren összemérje tudását az ellenséges haderővel. A koncepció és a stílus tehát nem változott semmit az elődökhöz képest, de néhány dolog igen.
Hogy ezek egészen pontosan mik, azokról majd a jövőben minden lepel lehull, legalábbis reményeink szerint, és mivel a játék csak 2010-es megjelenési dátummal fog rendelkezni, az illetékeseknek bőven lesz idejük kiszivárogtatni az információkat. Most érjük be ennyivel, illetve a bejelentés mellé csatolt néhány képpel. Várjuk a továbbiakat!