Az élő streamben mutatott pre-alfa gameplay felvételek láttán kijelenthetjük, hogy a játékmenet óriási változásokon nem esett át, így szabadon felfedezhetjük majd az egykori London városát, ugrándozhatunk a tetőkön, rohangálhatunk az utcákon, de újdonságként megjelenik a csáklya használata is, ami felgyorsítja például a tetőkre való feljutást, vagy a tetők közötti mozgást.

Szintén újdonságként érkezik a játékba számtalan modern fegyver, így például a revolver, de az általános játékmenet tekintetében is felfedezhetünk újdonságokat, így például a lovaskocsik hajtásának lehetőségét, ami inkább jó pofa, mint hasznos újdonság.

Az Assassin’s Creed: Syndicate történetéről egyébiránt kiderült, hogy valóban két főhős, a Frye testvérek sztoriját meséli el, akik kezdetben piti bűnözőként próbálnak érvényesülni az iparosodó Londonban – amit természetesen a Templomosok uralnak -, de csakhamar rájönnek, hogy az Orgyilkosok oldalán komolyabb célt is kaphat az életük. A két főhős között természetesen szabadon válthatunk majd a küldetések között, amivel más-más képességek és élmények is várnak ránk – legalábbis többek között.

Kiderült továbbá, hogy a játék október 23-án érkezik majd, a célplatformok között pedig a PC, a PS4 és az Xbox One szerepelnek, de az említett időpontban csak konzolokra jön a játék, számítógépekre a szokásos csúszással.