Az utolsó momentumot már nem fogjuk megtapasztalni, ugyanakkor az alapokat nekünk kell letennünk a játékkal. A teljesen három dimenziós környezetbe helyezett alkotásban ugyanis a végtelen űrt járva értelmes életformákat keresünk, diplomáciára lépünk velük, új technológiákat kutatunk, saját flottát hozunk létre és ha úgy hozza a sors, megküzdünk az idegenekkel is. A harcokat a bejelentés szerint a körökre osztott és a valós idejű stratégia keveréke jellemzi majd, amelyek sokkal izgalmasabbak lesznek, ha nem a mesterséges intelligenciával, hanem néhány barátunkkal játsszuk le őket, a kampány mellett ugyanis többjátékos mód is helyet kap majd a Legends of Pegasus-ban, amely kizárólag PC-re készül, megjelenésére pedig valamikor jövőre számíthatunk.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság nagyon kevés minőségi űrstratégia, illetve űrszimulátor lát napvilágot a színtéren, ezt a negatív eseménysorozatot azonban a jövőben mindenképpen szeretné megtörni a Novacore Studios és a Kalypso Media, akik nemrégiben bejelentették a Legends of Pegasus című alkotást, amely egyben stratégia és szimuláció is, egy csipetnyi szerepjátékos elemmel a fedélzeten. A program betöltését követően a fanatikusok egy olyan űrhajó kabinjában találják magukat, amelyen az emberiség utolsó túlélői utaznak. A mi feladatunk lesz, hogy felfedezzük a végtelennek hitt galaxist, majd egy új birodalmat építsünk fajunknak.
vendeg
14 éve, 5 hónapja és 1 heteHa ebben a stílusban tényleg tudnak minőséget hozni akkor király lesz! A Wing Commander óta nem játszottam minőségi űrszimulátorral…