Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ritka, ha egy videojáték csak és kizárólag PC-re és PlayStation 3-ra jelenik meg. Még ritkább, ha az az alkotás nem valamelyik divatos tematikában alkot. A Biart Studio fejlesztésében készült Depth Hunter azonban éppen ilyen, hiszen a játékot az illetékesek a fentebb megnevezett két platformra jelentették be, műfaját tekintve pedig egy FPS akció, azonban nem a megszokott háborús, hanem egy egészen egyedülálló koncepcióval felruházva.
A Depth Hunter ugyanis a mélyvízi vadászatot, mint extrém sportot kívánja virtuálisan képernyőinkre varázsolni, amire korábban még – ilyen minőségben legalábbis – nem volt példa. Az alkotásban mintegy 40 küldetést élhetünk át, de találni fogunk benne többféle játékmódot is, így a szigony- vagy a szabad vadászatot. A program további érdekessége lesz még, hogy a pályákon nem csak billentyűzettel, netán kontrollerrel, hanem a mozgásérzékelős technológiák támogatása miatt saját testünkkel is nekiláthatunk a zsákmányok becserkészésének. Ehhez PC-n a Razer Hydra, míg PlayStation 3-on a PlayStation Move lesz a segítségünkre. Megjelenés még az idén, az imént megnevezett platformokra.
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 1 heteÉrdekes koncepció!😮
kekmedve
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHa elég szép a környezet, akkor rossz nem lehet annyira😄
vendeg
14 éve, 1 hónapja és 1 heteIgen jó lesz ez😮
shade
14 éve, 1 hónapja és 1 heteSzép elgondolás, ilyen környezetet nem sűrűn van alkalom megcsodálni.
johnnnnny
14 éve, 1 hónapja és 1 heteMár korábban kerestem, hátha van ilyen témájú game… na most már lesz😄
braddock
14 éve, 1 hónapja és 1 heteHát érdekesen hangzik az biztos!Azért kiváncsi leszek hogy mit tudnak majd belölle kihozni!