Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A mai napon a Ubisoft bejelentette, hogy a cég 2011-ben piacra dobja a felhasználók körében világszerte nagy népszerűségnek örvendő és rendkívül impozáns eladási statisztikákkal rendelkező Beyond Good & Evil játék remake-jét. Természetesen ez is, mint mostanság oly sok matéria HD minőségben születik újjá. Jó hír a produktum fanatikus híve számára, hogy nem csak az 1080 pixel-re belőtt, átdolgozott és feltételezhetően lélegzetelállító újításokat tartalmazó, felturbózott grafikában gyönyörködhetnek majd jövő tavasszal, hanem az alkotás újra hangszerelt zenei anyagában is.
A bejelentés kapcsán a médiában már felröppent néhány olyan negatív felhangú véleményen amely azt taglalja, hogy ezzel az új termékkel a Ubisoft gyakorlatilag semmi mást nem csinál, mint lehúz egy újabb bőrt arról a bizonyos rókáról. Természetesen lehet a kiadó jelenlegi üzleti politikáját kritizálni, azonban az objektív gazdasági elemzők döntő többsége rámutat arra a tényre, hogy jelen helyzetben a vállalat azt teszi csupán amit a piac diktál, vagyis igyekszik lépést tartani a konkurens cégekkel egy végletekig kiélezett versenyben és abban az esetben igenis ésszerű döntésnek tűnik előrukkolni egy népszerű szoftver újra álmodott remake-jével , ha az előzetes felmérések alapján komoly kereslet nyilvánul meg iránta a felhasználók részéről.
totyak
15 éve, 3 hónapja és 2 heteNem erre kéne az erőforrásaikat pazarolni, hanem a második részre.
lac
15 éve, 3 hónapja és 2 heteAzért én örülök a bejelentésnek, már most borítékolom a vételt. Annyiban azonban javítanék, hogy a játéknak nem voltak jó eladási statisztikái… na jó, nem kertelek, siralmasan keveset adtak el belőle.
skyman
15 éve, 3 hónapja és 2 heteAki nem akarja az ugyse veszi meg, innentöl kezdve nem nevezhetö annak, hogy csak le akarják huzni az embert🙂
De lehet, hogy majd én is ráprobálok🙂
scal
15 éve, 3 hónapja és 2 heteEz egy alig 5 éves játék – amit a hiedelemmel ellentétben nem az átlag játékosok inkább a műgyűjtők és kalandorok értékeltek, ezért is bukott meg – mit kell ezen turbózni? Csodálatos grafikája van, egyszer még a videokártyámat is szétdurrantotta mikor maxra felhúztam. Meg van 3 féle változatban. Imádom.
De tényleg, miért is nem a második rész? Amiből egyetlen trailert láttam az elmúlt 2 évben.
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 heteHa 2011-ben kinyomnak egy hd-t, annak ellenére, hogy megjelenésekor bár kitűnő kritikát kapott, de a pénztáraknál elbukott, akkor az jelentheti azt, hogy ügyes marketing húzással hozzá fogják kapcsolni és elkezdeni a 2. rész promózását. Vagy én vagyok túl optimista, de csak úgy önmagában nem sok értelmét látom.